2026. január 17., szombat - Antal

Archívum

10. alkalommal kerül megrendezésre a Balatont megkerülő Mozdulj! tandemtúra, 2021. augusztus 13-19.

769

A Mozdulj! Közhasznú Egyesület egy év szünet után idén is megrendezi a Balatont megkerülő tandemtúráját 2021. augusztus 13-19. között, melynek különlegessége, hogy egy ép és egy sérült embertársunk foglal helyet a különleges kerékpáron.

Ahogy azt hagyományként szokták, közel hetvenen kelnek útra, látássérültekkel és más fogyatékossággal élő barátokkal, valamint segítőkkel, hogy tandem kerékpárral megkerüljék a magyar tengert.

A 6 napos út során nemcsak sportélményekkel gazdagodnak, hanem egymásra figyelve és egymástól tapasztalatokat szerezve megtanulják a szívükkel látni a világot. Hiszik, hogy az esélyegyenlőség nem más, mint természetességgel elfogadni egymást, és tanítani a másikat arra, hogyan kell kinyitni a lelkünket egymás felé apró lépésekkel. Maga a túra nemcsak sportértéket képvisel, mert az idei jubileumi túra középpontjában a Balaton körüli Hungarikumok és Nemzeti értékek megismerése is a cél. Természeten az idén sem maradhat el az emlékfa ültetése (a túra-és egy elhunyt társuk emlékéért is), atyai áldást a Tihanyi Apátságban kapnak, és több helyen találkoznak civil szervezetek és önkormányzatok képviselőivel is.

A programoknál nem maradhat el a tandemes akadályverseny és a jubileumi születésnap közös ünneplése sem, flash mobok formájában a különböző helyszíneken.

Az idei túra útvonala egy fekvő 8-ast ír le annak szimbólumaként, hogy az esélyegyenlőség megteremtésének lehetősége végtelen. Azoknak pedig, akik nem lehetnek velünk, a virtuális térben a közösségi média segítségével kilométergyűjtést hirdetnek: kerékpárral, kerekesszékkel és egyéb motormentes kerekes járművel. A legtöbb kilométert megtett barát, díjazásban részesül.

A tandemtúra útvonala a következő:

Aug. 14: Balatonfüred (mFlash mob) – Balatonakarattya (Találkozás Ördög Nóra-Nánási Pál házaspárral) - Balatonvilágos polgármesteri hivatal – Siófok, Sóstó

Aug. 15: Siófok víztorony ( Flash mob a Roll Dance Kombi Táncegyüttessel) - Szántód – komppal át Tihanyba-Tihany (atyai áldás az Apátságban) – Révfülöp

Aug.16: Révfülöp – Badacsonyörs (Folly Arborétum) – Vonyarcvashegy – Keszthely

Aug.17: Keszthely (Georgikon Múzeum, Flash mob templomtéren) – Bélatelep

Aug. 18:Bélatelep – Balatonboglár ( vízitelepen kajakozás, Gömb Kilátó, találkozás a polgármesterrel)- Balatonlelle (az első fát itt ültettük el 10 évvel ezelőtt) - Balatonföldvár (emlékfánál szalag elhelyezése)- Szántód

Aug. 19: Szántód- komppal át Tihanyba- Tagyon Birtok- Balatonfüred

A túrák örökös fővédnöke: Horváth Lajos, Dakar motorversenyző, Laller Racing Dakar Team

A 10. túra fővédnökei:
- Becsey János, kétszeres paralimpiai bajnok, négyszeres para-világbajnok, Európa-bajnok paraúszó, úszóedző, sportdiplomata.
- Várkonyi Attila "Dj Dominique", rádiós-televíziós műsorvezető

A 10. túra Kulturális Nagykövete: Dóka Attila dalszerző, gitáros-énekes

A 10. túra Esélyegyenlőségi Nagykövete a Bagossy Brothers Company zenekar

| Esemény Menedzser

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője