2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Egy hét a csillagok alatt – idén is

1334

A tavalyi év sikere után idén is megszervezésre kerül az "Egy hét a csillagok alatt" elnevezésű kezdeményezés, amelynek célja, hogy minél többen élhessék át az éjszakai égbolt megfigyelésének élményét.

A kampány keretében augusztus 7-15. között több mint 35 helyszínen várják észlelési programok az érdeklődőket: távcsöves bemutatók, csillagképtúrák, ismeretterjesztő előadások és nem utolsósorban hullócsillag-vadászat is, az említett héten tetőzik ugyanis a Perseida meteorraj – adta hírül a Csillagvizsgáló Blog.

A hullócsillagokon kívül is bőven lesz látnivaló az égbolton: megfigyelhető majd egyebek mellett a Jupiter, a Szaturnusz, számos csillaghalmaz és galaxis, nem is beszélve saját csillagvárosunkról, a Tejútról.

A programsorozatot tavaly nyáron szervezték meg első alkalommal, az eredmény pedig felülmúlt minden várakozást: a hét éjszaka folyamán országszerte több mint huszonöt helyszínen várták csillagászati bemutatók az érdeklődőket, akik közül több ezren tapasztalhatták meg első kézből a csillagászati megfigyelések élményét.

A Magyar Csillagászati Egyesület helyi csoportjának tavalyi rendezvénye Hajdúböszörményben

Fotó: Csillagvizsgáló Blog

A programok listája folyamatosan bővül. A részletes programokért érdemes ellátogatni az Egy hét a csillagok alatt Facebook-eseményére, a kezdeményezés weboldalán pedig további hasznos tippeket, információkat találhatnak az érdeklődők.

 

I Forrás: turizmus.com

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője