2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Archívum

Hamarosan kész Európa egyik legnagyobb kézilabda arénája

696

A Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK Zrt.) beruházásában és a Market Építő Zrt., mint fővállalkozó tervezésében és kivitelezésében a Népligetnél épülő Budapesti Multifunkcionális Sport és Rendezvénycsarnok kivitelezése befejező stádiumba érkezett.

A létesítmény debütálására a Magyarország és Szlovákia közös rendezésében megvalósuló 2022-es European Handball Federation (EHF) Férfi Kézilabda Európa-bajnokság alkalmával kerül sor.

Az Európában egyedülálló, modern, multifunkciós csarnok építése a tereprendezést követően 2019 novemberében vette kezdetét. A pandémia okozta nehezítő körülmények ellenére ütemterv szerint haladt ás halad jelenleg is a kivitelezés. 2020 nyarára elkészült a 8 lépcsőház, és elindult a lelátók szerkezetének építése. 2020 októberében megkezdődött a tetőszerkezet építése, 2021 januárjában pedig elindult az aréna külső burkolatának felhelyezése. A létesítmény 2021. márciusra szerkezetkész állapotba került. Jelenleg a kivitelezés a befejező stádiumba érkezett és megtörtént az épület „bezárása”. A külső területek térburkolási és kertészeti tevékenységei, a belső tér szakipari munkálatai vannak napirenden. A Budapesti Multifunkcionális Sport és Rendezvénycsarnok jelenlegi készültségi szintje 60 %-os.

Kihívások az építkezés során

A legnagyobb kihívásokat a bonyolult épületszerkezeti kialakítás, a Design & Build konstrukció, valamint a rendkívül szűkre szabott határidő jelentette. A gördülő tervezés, a Design & Build megvalósítás során a tervezés és a kivitelezés folyamatosan szimbiózisban van egymással, kéz a kézben járnak annak érdekében, hogy a kivitelezés során a leggazdaságosabb szempontok jussanak érvényre és hogy összehangolt műszaki megoldások születhessenek. További kihívást jelentő faktor, hogy a projekt monumentalitásához képest a megvalósításra rendelkezésre álló határidő rendkívül rövid, éppen ezért a Market részéről az ütemterv fegyelmezett és pontos tartása jelentős prioritás a kivitelezés során.

eukezi2

A BIM-tervek hatékonyan hozzájárultak a projekt magas minőségéhez

A multifunkciós csarnok esetében BIM-ben való tervezés valósult meg, melynek lényege, hogy egy olyan, folyamatában szabályozott és visszaellenőrizhető követelményrendszert állít, amelynek köszönhetően a projekt minősége, átláthatósága és a kivitelezés hatékonysága a legoptimálisabb módon történhet. A BIM elősegítette a szakágak közötti eredményes koordinációt, a felek közötti hatékony kommunikációt, és jelentősen csökkentette a helyszíni kivitelezési problémák számát.

A Design & Build-ből kifolyólag rendkívül hasznos volt a változtatásokat - és azok hatását a többi szerkezetre – azonnal látni 3D-ben is. A BIM tervek hatékonyan hozzájárultak a projekt magas minőségi színvonalon történő megvalósításához, segítették a kiviteli ütemezést, az organizációt és a kooperációkat. Ugyancsak a BIM-tervezés eredménye, hogy a projekt előkészítésében és a kivitelezés során az anyagok rendeléséhez gyors mennyiségi kimutatások álltak rendelkezésre, továbbá a készültség nyomon követése és kontrollálása ugyancsak gördülékenyen valósulhatott meg.

A legkülönfélébb népszerű eseményeknek adhat otthont a multifunkciós csarnok

A csarnok küzdőtere úgy lett méretezve, hogy az ne csak a kézilabda bajnokság, de akár egy jégkorong meccs lebonyolítására is alkalmas legyen. A multifunkciós csarnok a teremsportágak számára is megfelelő paraméterekkel rendelkezik, így akár kosár-, röplabda- és tollas mérkőzések, tenisz, korcsolya, küzdősportok, súlyemelés, vívás, torna, sőt bizonyos lovas és motoros versenyek is megrendezhetők benne. A hazai és nemzetközi szintű sporteseményeken túl a fejlett műszaki megoldásoknak köszönhetően számos jelentős látogatószámot igénylő esemény szervezésére is lehetőséget ad a csarnok: igény szerint konferenciák, nagyszabású koncertek, show műsorok, kiállítások, rendezvények is lebonyolíthatók benne.

A beruházásnak köszönhetően a létesítmény közvetlen környezete is megújul, a több mint 15 hektáros, éveken át gondozatlan, elhagyatott terület rendezetté válik, Budapest új zöldfelülettel bővül általa. A területrendezés miatt kivágott fák helyére 400 növény, valamint padok, ülőalkalmatosságok telepítésére kerül sor azzal a céllal, hogy a csarnok környezete kedvelt közösségi térré váljon.

(Forrás: realista.ingatlan.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

More details
Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

More details
Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details
Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

More details
A vállalati rendezvények hasítottak legjobban a kommunikációs szektorban

A vállalati rendezvények hasítottak legjobban a kommunikációs szektorban

More details
Ezeket a borokat válaszd a húsvéti sonka mellé

Ezeket a borokat válaszd a húsvéti sonka mellé

More details