2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Archívum

Kiderült, ki kapta 2021-ben "Az Év Építőipari Személyisége" díjat

1075

Harmadik alkalom, hogy megrendeztük az Építőipar 2021 konferenciát, ahol a szakmát érintő legaktuálisabb kérdéseket és legfontosabb területeket lefedő előadások, és panelbeszélgetések mellett, idén is kihirdettük a Market Építő Zrt. és a Portfolio által közösen alapított "Az Év Építőipari Személyisége" díj nyertesét, aki idén nem más, mint Peresztegi Imre, a ZÁÉV Építőipari Zrt. igazgatósági tagja, egykori vezérigazgatója és igazgatósági elnöke.

A Portfolio harmadik építőiparral foglalkozó konferenciáján hirdettük ki a Market Építő Zrt.-vel közösen alapított díj nyertesét. Az építőipart jelenleg érintő kihívások miatt különösen fontossá vált, hogy a szakma jelentős képviselőinek a munkája ilyen módon is elismerésre kerüljön. Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója, a díjátadón elmondta, hogy:

A díjat azért alapítottuk, hogy elismerjük az adott év, jelen esetben főként a tavalyi év munkáját. A járványhelyzet ellenére az építőipar folyamatosan dolgozott, végig talpon volt.

Kreinbacher József a díjátadón elmondta, hogy a nyertes Peresztegi Imrére miért esett a zsűri választása:

Imre mindvégig partnerileg állt a munkatársaihoz, a megrendelőihez. Három dolgot emelknék ki: mindig megalkuvás nélkül betartotta az ígéretét, az adott szót, nagyon hű volt a szakmaisághoz, és a határidőkhöz egyaránt. A magyar iparnak semmi másra sincs szüksége, mint kiváló szakemberekre, akikre majd a jövő generációja is felnézhet. Elon Musk mondta, hogy egy jó mérnök legalább 3 közepes mérnökkel ér fel. Felmerül a kérdés, hogy egy kiváló szakmai tekintély, aki évtizedeken keresztül problémák százainál mutatta be szaktudását, vajon hány mérnökkel ér fel.

A díjátadó előtt egy hattagú szakmai zsűri döntött a díjazott személyéről:

  • A zsűri tagjai: Bán Zoltán Portfolio vezérigazgató
  • Ditróy Gergely, Portfolio ingatlandivízió-vezető
  • Koji László, ÉVOSZ elnök
  • Kreinbacher József, a Metál Hungária Holding Zrt. alapítója (2019-es "Év Építőipari Személyisége" díj nyertese)
  • Scheer Sándor, Market Építő Zrt. vezérigazgató
  • dr. habil. Stocker György docens, tanszékvezető Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar, Építőanyagok és Magasépítés Tanszék

A zsűri döntése alapján, "Az Év Építőipari Személyisége" díjat Peresztegi Imre, a ZÁÉV Építőipari Zrt. igazgatósági tagja, egykori vezérigazgatója és igazgatósági elnöke kapta.

A 2021-es év "Építőipari Személyisége"

Peresztegi Imre a díjátadón úgy fogalmazott:

Hiszek abban, hogy csapatmunkával sokkal nagyobb sikereket lehet elérni, hiszek abban, hogy ezt a szakmát tisztességesen is lehet végezni, ezekhez viszont elkerülhetetlen a szakmai képzés és oktatás.

Peresztegi Imre jelenleg több mint 44 éve dolgozik az építőiparban és azon belül a ZÁÉV Építőipari Zrt-nél. Kezdetben gyakorló munkahelyi technikusként, majd 1977-től műszaki előkészítőként dolgozott. Négy évvel később főépítésvezető-helyettes, majd 1984-től már főépítésvezető volt a beosztása. A kivitelezés irányítási feladatkörben eltelt 5 évet követően 1988-tól termelési főmérnökké nevezték ki, majd 1991-től vállalkozási főmérnökként folytatta pályáját. Két év után vállalkozási igazgatói szerepkörbe lépett, amit a 2010. július 1-i vezérigazgatói kinevezése időpontjáig töltött be. 1998-tól 2015-ig a ZÁÉV Zrt. Igazgatóság tagja, majd 2015-től annak elnöke. Később elnök-vezérigazgató, 2020. májusától 2021. márciusáig pedig az igazgatótanács elnöki tisztségét töltötte be, de ezt követően, jelenleg is annak tagja maradt. Munkássága során számos egészségügyi-, oktatási-, turisztikai-, ipari-, sport- és kereskedelmi létesítmény megvalósításában vett részt. Az évek során más építőipari cégekkel (többek között: Market, Magyar Építő, West Hungária Bau, Swietelsky, KÉSZ Építő, Fertődi Építő és Szolgáltató, Laterex Építő, Föld-Trans, Szabadics, stb.) kialakult összefogásban is jelentős szerepet vállalt. Pályafutása építményekben mérhető csúcsát a 2019. novemberében átadott Puskás Ferenc Stadion koronázta meg, amely volumenét, műszaki megoldásait tekintve is ritkán adatik meg egy építőipari cégnek, a céget irányító vezetőnek.

(Forrás: portfolio.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

More details
Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details
Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

More details
A vállalati rendezvények hasítottak legjobban a kommunikációs szektorban

A vállalati rendezvények hasítottak legjobban a kommunikációs szektorban

More details
Ezeket a borokat válaszd a húsvéti sonka mellé

Ezeket a borokat válaszd a húsvéti sonka mellé

More details
Ezek az előadások várnak a Z generáció eléréséről szóló workshopon

Ezek az előadások várnak a Z generáció eléréséről szóló workshopon

More details