2026. július 1., szerda - Annamária

Archívum

6. ENSZ Közlekedésbiztonsági Hét, 2021. május 17-23.

1245

A Magyar Autóklub kiemelt feladatának tekinti a közlekedésbiztonság helyzetének javítását, a közúti balesetek számának csökkentését, a halálos balesetek megelőzését. Egyesületünk évek óta részt vesz hazai és nemzetközi szervezetek közlekedésbiztonsági kampányaiban.

Ennek keretében a Magyar Autóklub csatlakozott a 6. ENSZ Közlekedésbiztonsági Hét eseményeihez, melyekre 2021. május 17-23. között kerül sor világszerte. Az eseményen, melynek központi gondolata a "Streets for Life" – "Őrizd az életet az utakon!", a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) támogatásával vesz részt a Klub.

A kampányunk egyik célja, hogy figyelemfelkeltő videó forgatásával, gyermekek főszereplésével hívja fel a figyelmet a közlekedésbiztonság fontosságára, a megfelelő sebesség megválasztásának kulcsszerepére. A statisztikák szerint a halálos balesetek 11 százalékában kiskorúak is érintettek, és közel egyharmadukban a helytelenül megválasztott sebesség a kiváltó ok.

Évente átlagosan több mint 16.000 közlekedési baleset történik Magyarországon. Ebből csaknem 600, azaz az esetek 3%-a halálos kimenetelű. A közlekedési balesetek 11%-ában pedig gyermekek is érintettek. A Magyar Autóklub a 6. EU Globális Közlekedésbiztonsági hetéhez csatlakozva, annak a megfelelő sebesség megválasztására való figyelemfelhívását támogatva egy kisfilmet forgatott, melyben kisiskolás gyermekek segítségével hívja fel a közlekedők figyelmét a baleset megelőzésre.
A videóban kisiskolások főszereplők és ők hívják fel a figyelmet a közlekedésbiztonság fontosságára. A MAK szakértői úgy gondolják, hogy az oktatási intézmények közelében különösen fontos a sebességkorlátozások betartása, valamint a megfelelő tempó megválasztása. Mindemellett a közlekedési morál további javulására is szükség lenne, ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján még mindig sok közlekedési baleset történik hazánk útjain. Aggasztó, hogy a szerencsétlenségek 3,3 százaléka halálos kimenetelű, 11 százalékuknál kiskorúak is érintettek, közel egyharmaduk esetében pedig a helytelenül megválasztott sebesség a kiváltó ok.

A MAK arra kéri a döntéshozókat, hogy intézkedéseikkel segítsék elő, hogy az autósok, kerékpárosok, mikromobilitási eszközökkel közlekedők tartsák be a sebességhatárokat, valamint hogy a hatóságok a megengedett sebesség meghatározásakor legyenek különös tekintettel az adott területen – óvodák, iskolák, játszóterek, parkok, lakóövezetek környékén – közlekedő gyermekekre.

(Forrás: MTI- OS | Magyar Autóklub)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője