2026. február 26., csütörtök - Edina

Archívum

Ganczer Gábor: Padlóra vitte a rendezvényszakmát az egy éve tartó Covid-járvány

869
Ha szálláshelyek, vagy éttermek újranyitására alaposan rá kell készülni, akkor ez többszörösen igaz rendezvények megszervezésére, meghirdetésére. Szinte kilátástalan helyzetbe kerültek mára a rendezvénypiac szereplői – jelentette ki Ganczer Gábor, a MaReSz elnöke, a Hungexpo vezérigazgatója.
Jelenleg senki nem tudja megmondani, mikortól lehet majd élőben kiállításokat, rendezvényeket tartani Magyarországon. Hogyan tudnak alkalmazkodni ehhez a bizonytalan helyzethez a rendezvényszervezők és -helyszínek? – kérdeztük a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) elnökét, a Hungexpo vezérigazgatóját.

Gyakorlatilag sehogyan. A jelen helyzetben nem is tudunk újranyitásban gondolkodni, pedig nagyon fontos lenne. S most nem a legújabb, a március 22-ig jelzett szigorú zárásra gondolok, hanem az azt megelőző, lényegesen enyhébb, de a rendezvényeket mégis tiltó időszakra, sőt, már a nyitásban reménykedve.

Két-három hetes tervezhetőséggel még éttermeket és szálláshelyeket is nehéz megnyitni, nemhogy rendezvényeket megszervezni, meghirdetni. Ehhez hónapokkal előre kell tudni tervezni.

Szinte kilátástalan helyzetbe kerültek a rendezvényszervezők, a rendezvényhelyszínek és a szatellit cégek, többek között a cateringesek, a technikai szolgáltatók és a kiállítás-építők, kivitelezők.

Az elmúlt napokban kiértékeltük a fenti cégek körében végzett felmérésünket. A reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a 2020-ban a rendezvények volumene 80%-kal esett vissza 2019-hez képest, és ez a trend folytatódik idén is. Jellemző a helyzetre, hogy a válaszadó cégek többsége úgy érzi, veszélyben van a vállalkozásuk. Tartalékaik maximum fél évig tartanak még ki. A cégek 18%-a csőd közeli állapotban van.

 

Fotó: MaReSz-felmérés a rendezvényszakma helyzetéről, 2021. február

Van-e realitása az online rendezvények térhódításának?

Bizonyos műfajok, például kisebb létszámú corporate meetingek, vagy szakmai konferenciák esetében lehet, de a MaResz már említett, friss felmérése szerint a járvány miatt ellehetetlenült élő események kevesebb mint 20%-át tudták az online térben pótolni, és ezek jövedelmezősége jóval alacsonyabb, mint az élő rendezvényeké.

Hungexpós példát említve: március 3-tól 6-ig, a megszokottnál jóval kisebb méretben sikeresen lezajlott a virtuális AGROmashEXPO agrágépipari szakkiállítás, de a FeHoVa-t, vagy a Boat Show-t – amelyek nem szakmai, hanem nagyközönség rendezvények – nem tudunk megszervezni az online térben.

Mindezek ellenére a felmérésünkben szereplő cégek 40%-a szerint a szervezendő események legalább felénél elvárható lesz a hibrid opció is, 10% szerint pedig az előzetes események online közvetítése alapkövetelmény lesz a piacon.

 

Forrás: MaReSz-felmérés a rendezvényszakma helyzetéről, 2021. február

Mire számíthat az utazási szakma, mikor lehet Utazás Kiállítás?

Akár idén nyár elején meg tudnánk rendezni, de csak akkor, ha költségvetési támogatás segítené a rendezvényt. Nem minket, rendezőket, hanem a belföldi szolgáltatókat, hogy kiállítóként meg tudjanak jelenni. A belföldi turizmus lehető leggyorsabb újraindulásának jegyében a Hungexpo csapata kidolgozott egy belföldi Utazás-koncepciót, egy olyan kiállításét, amelyen Magyarország lenne a díszvendég, s bemutatkozhatna a 11 hazai turisztikai térség.

Összesen 200 millió forint támogatást kértünk a belföldi turizmus élénkítésére a döntéshozóktól, de eddig még nem érkezett pozitív válasz.

A teljes cikk: Ganczer Gábor: Padlóra vitte a rendezvényszakmát az egy éve tartó Covid-járvány

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

More details
Rekordokkal zárult a 4 HELYSZÍN Konyhabútor Kiállítás

Rekordokkal zárult a 4 HELYSZÍN Konyhabútor Kiállítás

More details
Ismé

Ismé

More details
A Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL-ban

A Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL-ban

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten, 2026. március 6-tól

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten, 2026. március 6-tól

More details
Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

More details
AI in Business konferencia, 2026. március 18.

AI in Business konferencia, 2026. március 18.

More details
Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

More details
Konyhakiállítás, 2026. február 27. - március 1.

Konyhakiállítás, 2026. február 27. - március 1.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője