2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Július 10-én Budapesten rajtol el a Visegrád 4 Kerékpárverseny

723

A Visegrádi Csoport közös országúti versenysorozatának első állomása lesz idén a magyarországi viadal, amelynek mezőnye a 2019-es kiíráshoz hasonlóan ezúttal is Budapesten, a Carl Lutz rakparton rajtol, majd immáron lassan hagyományosan Pannonhalmán ér célba.

Július 10-én nemcsak a hazai verseny, hanem az idei sorozat is Budapesten rajtol el. A Visegrad 4 Bicycle Race másnap Szlovákiában folytatódik, míg a cseh, valamint a záró lengyel futamra július 17-én és 18-án kerül sor - közölték a szervezők.

A magyar megmérettetés útvonala az elmúlt években megszokottakhoz képest csak minimális módon változik, ezúttal 157,3 kilométert kell majd letekerniük a résztvevőknek, benne a szokásos pannonhalmi körrel, na meg a helyenként 15%-os emelkedővel, amelyet ez alkalommal sem lesz elég egyszer megmászni.

A verseny – csakúgy, mint a sorozat többi viadala – most is 1.2-es besorolással szerepel a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) naptárában.

Jelenleg korai lenne bármiféle esélylatolgatásba kezdeni, hiszen nem ismert még a mezőny teljes összetétele, azonban ahogyan minden évben, úgy most is reménykedünk egy kiemelkedő hazai sikerben. Dina Mártonnak 2019-ben ez majdnem sikerült, a technika ördöge azonban közbeszólt, de legjobb magyar versenyzőként, így is a tizenharmadik helyen ért célba. Reméljük, idén tapsolhatunk majd magyar UCI pontoknak!

Mindez kiderül a július 10-i versenyen, amely a Külgazdasági és Külügyminisztérium megbízásából ezúttal is a Mozgás Egészség Rekreációs Sportegyesület szervezésében kerül megrendezésre.

A versennyel kapcsolatos további információk, érdekességek a Visegrád 4 kerékpáros-sorozat magyar futamának hivatalos honlapján találhatók.

(Forrás: turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője