2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Virtuális térben adták át a családbarát munkahely díjakat

697

A Vas Megye Családbarát Munkahelye és Munkahelyi Vezetője Díjak díjátadó ünnepségét online konferenciaként szervezte meg kedden a Vas Megyei Önkormányzat és Hivatala.

Majthényi László elnök elmondta, hogy harmadik alkalommal ítélik oda a Vas Megyei Közgyűlése által 2018. évben alapított a Vas Megye Családbarát Munkahelye díjakat. Mindenkinek megköszönte a munkáját, és azt kérte: továbbra is ennek szellemében végezzék a munkájukat. Dr. Balázsy Péter hivatalvezető, megyei jegyző felidézte: először 2017-ben, majd 2019-ben kapta meg az Emberi Erőforrások Minisztériumától a Családbarát munkahely címet a megyei önkormányzat, amely maga is megalapította megyei szinten ezt a díjat, hogy propagálja a családbarát munkakörnyezet gondolatát. A Megyeháza elnöki irodájában dr. Kondora Bálint alelnök adta át jelképesen az elismeréseket.

Vas megye családbarát munkahelye díjat kapott 100 fő foglalkoztatott feletti kategóriában az Ivy Technology Kft., amely a szellemi munkakörök többségében bevezették a kötetlen munkaidőt, az otthoni munkavégzést. A tavaszi járványhelyzetben szociális csomagot kínáltak fel a cégnél dolgozó idősebb korosztálynak.

Vas megye családbarát munkahelye díjat kapott 100 fő foglalkoztatott alatti kategóriában a Szentgotthárd Thermalpark – St.Gotthard Spa & Wellness, amely számos foglalkoztatástípust alkalmaz: van részmunkaidő (4/6 órás), távmunka, home office, rugalmas, csúsztatott munkakezdés. A vállalat célja: az atipikus foglalkoztatással csökkentsék a fluktuációt, növeljék a dolgozók motivációját.

Vas megye családbarát munkahelyi vezetője díjat vehetett át virtuálisan Ágh Ernőné, a Vas Megyei Kormányhivatal főigazgatója. A hivatal az Esélyegyenlőségi Tervével évek óta segíti a családokat, munkaszervezési könnyítéseket alkalmaz, különböző családi támogatásokat ad. A főigazgató proaktív látásmódjával és családcentrikus személyiségével mindent megtesz a pozitív munkahelyi légkör megteremtéséért.

Vas Megye Közgyűlése Vas megye Családbarát Munkahelye Különdíjat kapott családbarát intézkedéseiért a a MAM-Hungária Kft.

A Kft. 2018-ban elsőként nyerte el Vas Megye Családbarát Munkahelye címet, vezetője Kiss Katalin 2019-ben Vas Megye Családbarát Munkahelyi Vezetője díjban részesült. A cég célja, hogy dolgozóik egészségtudatosságát, egészségmegőrzését erősítsék.

Vas Megye Közgyűlése Vas megye Családbarát különdíjat adományozott családbarát intézkedéseiért a Muraba Európai Területi Társulás részére, amely felismerte a munkavállalók családi életének és munkahely összeegyeztethetőségének fontosságát, ehhez pedig rugalmas foglalkoztatási formákat, távmunkát alkalmaz ezeknek az összehangolása érdekében.

Majthényi László megyei elnök mindenkinek egészségben gazdag új évet kívánt, nyomatékosítva hogy a régi mondás új értelmet nyert.

(Forrás: vaol.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője