2026. május 24., vasárnap - Eszter

Archívum

„Most kell felkészülni, hogy 2021-ban ott legyünk a startvonalnál"

1131

Innovatív megoldásokra ösztönözték az idei, rendkívüli körülmények a MICE Business Day szervezőjeként a Turizmus Kft.-t. A folyamatos nemzetközi jelenlét érdekében a Magyar Turisztikai Ügynökség is változatos eszköztárat vet be – derült ki a csütörtöki konferencia nyitó előadásaiból.

A MICE Business Day délelőtti konferenciáján elhangzott izgalmas előadások sorát a Magyar Turisztikai Ügynökség, valamint a rendezvényt szervező Turizmus Kft. köszöntői nyitották meg.

Zakariás Fruzsina: A jó üzletekre most minden korábbinál nagyobb szükség van

A Magyar Turisztika Ügynökség nevében Zakariás Fruzsina, nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgató megnyitó beszédében emlékeztetett, az üzleti turizmus az egyetlen szegmense a turizmusnak, amely a határzár és a szabadidős turizmus szünetelése idején sem állt le teljesen, és kitörési pont lehet a válságból való kilábalásban, különösen a járványhelyzet által legsúlyosabban érintett Budapesten.

A MICE húzóerejét jelzi, hogy a Budapest Convention Bureau adatai szerint 2019-ben a rendezvények száma 10,6%-kal, a nemzetközi rendezvényeké 28,3%-kal, a résztvevők száma pedig 12,5%-kal nőtt. Tavaly a nemzetközi konferenciák top 3 megrendelője a korábbi évekhez hasonlóan a britek (17,2%), az amerikaiak (15,8%) és a németek (14,1%) voltak, de Magyarország keresett MICE-desztinációnak bizonyult a francia (8,5%), a spanyol (8,1%) és az olasz (4,2%) megrendelők körében is.

Budapest 2019-ben az ICCA (International Congress and Convention Association) nemzetközi konferenciahelyszín ranglistáján a 26. helyezést érte el, olyan jelentős kongresszusi helyszíneket megelőzve, mint Sanghaj, Brüsszel vagy Helsinki, az európai városok rangsorában pedig a 15. helyen végzett.

2019-ben több mint 2,7 millió külföldi üzleti utazó csaknem 6 millió napot töltött el Magyarországon, az utazásukhoz kapcsolódó költés pedig elérte a 211,3 milliárd forintot

– sorolta Zakariás Fruzsina az adatokat.


A teljes cikk: „Most kell felkészülni, hogy 2021-ban ott legyünk a startvonalnál"

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet a Reims-i Operaházban

Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet a Reims-i Operaházban

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője