2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Archívum

UNICEO: a céges rendezvények száma nem csökken

1626

Az UNICEO felmérése szerint a céges rendezvényeket nem vetette vissza a koronavírus-válság, az események jelentős része ugyanakkor "hibridizálódott" vagy teljes egészében átkerült a virtuális térbe. Az UNICEO® - Nemzetközi közösség a céges rendezvényekért felelős döntéshozók számára, augusztusban végzett reprezentatív kutatást a céges rendezvények jövőjéről.

A közel 200 rendezvényért felelős vállalati vezető visszajelzésein alapuló tanulmány részletes képet ad az új rendezvényes stratégiákról, a virtuális és személyes részvételű eseményekről, valamint a tervezett költségvetés-csökkentésekről a vizsgált időszakban, azaz 2021 márciusig.

A genfi székhelyű nemzetközi szövetség magyarországi tagjai között is elvégezte a céges rendezvények jövőjét vizsgáló kutatását, amely a 2020 szeptembertől 2021 márciusig terjedő időszakot vizsgálta. A széles iparági lefedettségen túl, hazai és nemzetközi cégek rendezvényes terveit mutatja be a tanulmány.

Az elmúlt hónapokban a rendezvényes szakma átalakult és új kihívások elé került minden érintett szakember. A kialakult helyzethez való alkalmazkodás komoly újratervezést igényelt a vállalati döntéshozók körében is, amely megváltoztatta a céges rendezvényeket érintő marketing, kommunikációs és HR stratégiákat.

Az új tendenciákat vizsgálva egyértelműen megállapítható, hogy a rendezvényekre, mint stratégiai eszközökre továbbra is nagy szükség van a cégek életében, de a rendezvény, mint kifejezés, mostantól a személyes részvételű események mellett a virtuális és hibrid események gyűjtőneve is lett.

„Ha összehasonlítjuk a tavalyi év azonos időszakával a 2020. év végéig, illetve a 2021 első negyedévig tervezett rendezezvények számát, meglepő eredményt kapunk: a rendezvények összszáma ugyanis minimálisan változik, csak milyenségükben következett be változás, ugyanis teret nyertek a virtuális események. Bár a cégek közel 20 százaléka semmilyen rendezvényt nem tervez márciusig, akik szerveznek, azok nagyon aktívak" – mondta Mantuano Mónika, az UNICEO Magyarország elnöke.

A teljes cikk: UNICEO: a céges rendezvények száma nem csökken

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet a Reims-i Operaházban

Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet a Reims-i Operaházban

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2026. május 23.

Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2026. május 23.

More details
Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2026. május 21-31.

Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2026. május 21-31.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője