2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Archívum

Digitális élményközpont nyílt Budapesten

1075

Digitális élményközpont nyílt Budapesten, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, ahol az érdeklődők felfedezhetik és kipróbálhatják a legújabb infokommunikációs és digitális eszközöket. Az EDU&FUN Digitális Élményközpont Budapest keddi átadásán Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta: a központban egyebek mellett a robottechnikát, a 3D nyomtatást és az okostechnológiákat is megismerhetik játékos formában az iskolások és hétvégenként az érdeklődő családok.

A kormány kiemelt célja, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, "jövőnkre pedig nagyrészt a technológiai fejlődés és a digitalizáció lesz hatással" – jelentette ki Schanda Tamás. Közölte: a digitális ismereteket hatékonyan fejlesztő élménykomplexum több mint 430 millió forintból valósult meg.

Hangsúlyozta azt is, közös cél, hogy minél többen válasszanak műszaki, informatikai pályát. A központban szervezett programok az iskolások digitális tudását, technológiai ismereteit jelentősen bővíti, és jelentősen befolyásolhatja a pályaválasztási döntésüket is - mondta az államtitkár.

Buranits Ildikó, az MTK alelnöke arról beszélt, az MTK-ban közös cél, hogy elsők legyenek közösségépítésben, innovációban és tudásban, és ezért is nagy megtiszteltetés számukra, hogy stadionuk otthont adhat egy digitális élményközpontnak Székesfehérvár, Győr és Debrecen után.

A digitalizáció napjainkra a sikeresség és a gyarapodás legfontosabb eszközévé vált, ezért a digitális kompetenciák megszerzése kulcsfontosságú, elengedhetetlen a felnövekvő nemzedékek számára - hangsúlyozta.
Solymár Károly Balázs, az ITM digitalizációért felelős helyettes államtitkára elmondta, a 2016-ban indult Programozd a jövőd elnevezésű program legnagyobb eredményét a digitális élményközpontok jelentik. Győrben több mint 16 ezer gyerek vett részt foglalkozáson, a februárban megnyílt debreceni központban már mintegy ezren megfordultak. A következő központ Zalaegerszegen nyílik majd meg - közölte.

Tisza Géza, az EDU&FUN Digitális Élményközpont Budapest szakmai vezetője elmondta, hogy a központban az érdeklődők megismerhetik a padlórobotokat, az ipari robotokat és a humanoid tanulni képes robotokat is. Továbbá felfedezhetik az ide látogatók a 3D tervezés, szkennelés és nyomtatás folyamatát. A központban kialakítottak egy okosotthon sarkot is, valamint megismerhetőek a virtuális technológiák is. Van animációkészítő asztal, és a kiterjesztett valóság eszközei is megtalálhatóak. A központba érkező fiataloknak számukra is kihívást jelentő, valós problémákat igyekeznek felvetni, vagyis "nem robottechnológiával ismerkedünk, hanem a jövő városát fejlesztjük, nem a 3D tervezést tanuljuk, hanem a Marsra szervezünk expedíciót" – fogalmazott.

A központban minden foglalkozás ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet a Reims-i Operaházban

Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet a Reims-i Operaházban

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2026. május 23.

Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2026. május 23.

More details
Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2026. május 21-31.

Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2026. május 21-31.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője