2026. március 20., péntek - Klaudia

Archívum

Biztonságos hazai desztinációk, a belföld felértékelődése

676

Ezek jellemezték az I. Online TDM konferenciát, amely a Magyar TDM Szövetség kezdeményezésére innovatív módon ötvözte a virtuális térbe kényszerült találkozást a hagyományos megbeszélési formával.

A házigazdaként megjelenő Szarvas és Békésszentandrás képviselői a helyi Liget Wellness és Konferencia Hotel****-ben gyűltek össze a social distancing jegyében, onnan köszöntötték a mintegy 60 résztvevőt.

dest

Semsei Sándor elnök prezentációjában elmondta, hogy a belföldi turizmus hatalmas esélyt kap az újraindulás után a vidéki térségekben, hiszen várhatóan olyan kereslet irányul majd belföldre, amely mindeddig elsősorban a külföldi lehetőségeket kereste. Az ezzel kapcsolatos keresleti oldali kutatást a Szövetség néhány napon belül megkezdi, hogy minél biztosabb ismeretek alapján lehessen döntéseket hozni. "Ez egyben azonban a legnagyobb kihívás is a szervezeteink számára, hiszen jórészt az ő management tevékenységükön, tudásukon és hozzáállásukon múlik majd, hogy sikerül-e ennek a keresletnek megfelelni. Új típusú, vonzó és autentikus élményláncokat kell a hibernációs időszak maradék két hónapjában fejleszteni, ráadásul olyanokat, amelyek élményígéreteikkel megszólítják a piacot, és azokat el is kell juttatni a piacra, majd a létrejött termékeket működtetni kell. Ehhez a kompetenciákon és a munkán kívül szükség lesz saját forrásra is. Márpedig saját forrás ebben a szűkös időszakban csak az összefogás és szolidaritás révén fog keletkezni. Ennek a forrásnak a megteremtésére teszünk szervezeteinknek, a szervezetek tagjainak és az őket támogató önkormányzatoknak néhány napon belül javaslatot", mondta az elnök.

A javasolt megoldás a Helyi Újraindulási és Szolidaritási Alap munkanevet viseli. Amint azt Horváth Viktória, a szövetség titkára bemutatta, a konferencia teljes mértékben igazodott a virtuális tér kihívásaihoz: a korábban megszokott egész napos szakmai programot és kerekasztal beszélgetéseket rövidebb prezentációk váltották fel; és az interaktivitás jegyében az egyes TDM szervezetek is lehetőséghez jutottak, hogy beszámoljanak helyzetükről, jelenlegi működésükről, valamint a szervezők kérésének megfelelően kiemelték a pozitív történéseket, tartalmakat is.

A következő hetekben pedig indul a ’Tematikus TDM TV’, mely széles spektrumban nyújt majd szakmai segítséget, többek között a változásmenedzsment, a kommunikáció, a megváltozott utazási szokások-trendek, és a termékfejlesztés körében.

Összességében elmondható, hogy a TDM szervezetek pozíciói helyben erősödtek, az összefogásban rejlő lehetőségek előtérbe helyeződtek. A résztvevők megegyeztek abban, hogy jelen helyzet ’nyertesei’ a belföldi vidéki desztinációk lehetnek, ebben viszont hatalmas szerepe és annál is több munkája lesz a helyi TDM szervezeteknek, az önkormányzatokkal és a tagsággal karöltve.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője