2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Archívum

MTÜ álláspont: A helyzet most drámai, de a nyár talán menthető

576

A kormány által bejelentett veszélyhelyzetre reflektálva, a hazai turisztikai szakmát érintő és befolyásoló tényekről, valamint a kormány ezzel kapcsolatos terveiről számolt be a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója, Guller Zoltán.

Mielőtt azonban az MTÜ vezérigazgatója a jelenlegi helyzetet ismertette, pár szóval felvázolta a közelmúltat. Amelyben szó volt szárnyaló GDP-adatokról, folyamatosan felfelé ívelő növekedésről, impozáns számokról - igaz, rövid időszakban budapesti visszaesésről is szó esett: 2016 elején, valamint az úszó vb idején -, valamint belföldi- és külföldi vendégek arányáról (50-50%), a fővárost ellepő külföldi turistadömpingről, valamint sorozatos rekordévekről a hazai turisztikai ágazat területén. És bár hiába jósolták még tavaly év végén egyemberként a turisztikai szakértők, hogy az idei év még jobb lesz, mint 2019 volt (a tavalyi 13,2%-os GDP hozzájáruláshoz képest idén már a 16 százalékos álomhatárt jelölték meg), senki nem számolt a COVID-19 világjárvánnyá alakulásával, amelynek drasztikus hatása alól Magyarország sem kivétel.

Ismét rekordév jöhetett volna, de nem az lesz

"Még soha nem volt ilyen helyzetben a világ turizmusa, mint most a koronavírus-járvány miatt; a helyzet drámai" foglalta össze röviden Guller Zoltán a jelenlegi helyzetet. Majd hozzátette: Európába 89 százalékkal kevesebb repülő érkezett más kontinensről, mint egy évvel korábban ilyenkor, Húsvétra az európai turizmus 85 százalékkal fog visszaesni. 

A kormány várakozása szerint a vírus rövid távon Húsvét időszakában jelenik meg erőteljesen, majd júniusban tetőzhet Magyarországon, utána várható, hogy csökken majd a megbetegedések száma. Azonban a helyzet rendkívül gyorsan változik, és igazából kiszámíthatatlan, tette hozzá a vezérigazgató. Példaként említette, hogy az MTÜ-höz tartozó Mahart Passnave-nál a tegnapi 32 kikötői lemondás után mára (azaz 24 órán belül)  mindent lemondtak, azaz egyetlen szállodahajóóriás sem fog érkezni Budapestre április végéig, ez 1,5 millió eurós bevételkiesést generál a BAHART esetében, amely cég az MTÜ fennhatósága alá tartozik.

NTAK-adatok: űrbéli sebesség a KSH számaihoz képest
Majd elmondta azt is, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) naprakész adataiból az látszik, hogy egyre nő a visszamondások száma: a márciustól induló három tavaszi hónapra összesítve a külföldi vendégektől érkezett közel 163,5 ezer foglalás 24 százalékát mondták le.

A top10 küldőpiac közül a legnagyobbnak számító Németország esetében 14,9 százalékos a tavaszi lemondási arány. Magas a tervezett utak lemondási aránya Izraelből (43,2 százalék), Olaszországból (43,2 százalék) és Romániából (27,9 százalék). A belföldi foglalások közül a külföldiekhez képest arányaiban jóval kevesebbet, 14,9 százalékot mondtak le.

A teljes cikk: MTÜ álláspont: A helyzet most drámai, de a nyár talán menthető

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

More details
Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details
Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

More details
A vállalati rendezvények hasítottak legjobban a kommunikációs szektorban

A vállalati rendezvények hasítottak legjobban a kommunikációs szektorban

More details
Ezeket a borokat válaszd a húsvéti sonka mellé

Ezeket a borokat válaszd a húsvéti sonka mellé

More details
Ezek az előadások várnak a Z generáció eléréséről szóló workshopon

Ezek az előadások várnak a Z generáció eléréséről szóló workshopon

More details