2026. március 20., péntek - Klaudia

Archívum

Állami segítséget kér a Rendezvényszervezők Szövetsége

1156

A Maresz elnöke szerint járulékcsökkentéssel, az elbocsátások szüneteltetésével lehetne elkerülni a cégek bezuhanását. Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetségének (Maresz) elnöke, a Hungexpo vezérigazgatója közös teherviselést javasol, mivel a koronavírus-járvány miatt sorban maradnak el a nagyobb rendezvények, komoly bevételkiesésnek kitéve ezzel a szervezőcégeket - írja az Index.

Márciusban lényegében nullára csökkentek a hazai és a külföldi szervezésű események, a hagyományos vállalati rendezvények, a kiállításipar, az üzleti turizmus igen hamar bezuhant”

– mondta még el Ganczer Gábor. 

A szövetség épp ezért egy, a kormány döntéshozóinak címzett javaslatcsomagon dolgozik a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen. 

„Közös teherviseléssel szeretnénk elérni, hogy ne legyenek tömeges elbocsátások a mostani helyzet miatt. Járulékcsökkentést, átütemezést vagy más könnyítést szeretnénk, hogy az ágazatban dolgozó emberek ne kerüljenek az utcára. Másrészt a rendezvényszervező cégek hiteleinél is hasznos lehet az állami segítség, hogy ne emiatt menjenek most csődbe a vállalatok" - foglalta össze javaslatait Ganczer.

Forrás: http://turizmusonline.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője