2026. július 1., szerda - Annamária

Archívum

Hogyan tovább, Bulinegyed?

1304

bulinegyed2A fenti címmel rendeztek nyilvános vitát 2018. november 6-án este a Spinoza Házban. A Belső-Erzsébetvárosban kialakult állapotok rendezési lehetőségeit körüljáró vitaest annak a beszélgetéssorozatnak volt az első felvonása, amelyet a szervező, Szücs Balázs önkormányzati képviselő (Párbeszéd Magyarországért) indított útjára a VII. kerület égető kérdéseiről.

Mint Szücs Balázs a rendezvény első felében elmondta, az önkormányzat tavaly októberi, ennek a kérdéskörnek szentelt testületi ülése óta nem lát túl sok változást. Összességében azt tapasztalja, hogy a negyed lakosai és a vendéglátóegységek egyaránt magukra vannak hagyva a problémák megoldásában.

Róna András ügyvéd, a Grandio tulajdonosa szerint a kialakult helyzetben nincsenek szemben álló felek, az itt lakók szeretnének normális életet élni, a vendéglátóhelyek üzemeltetői pedig szeretnének dolgozni. Szerinte tervezni kellene, ill. meghatározni a kereteket, ami a politika feladata. Az önkormányzatnak is aktívan részt kellene vennie a helyzet megoldásában, nemcsak igazságot tennie a felek között.

Német G. Dániel (Night Ambassador Budapest) szerint a kerületi mellett az egész városra kiterjedő tervezésre is szükség van, valamint arra, hogy az érdekelt felek érdemi párbeszédet folytassanak egymással.

negyen

Róna András, valamint Horváth Balázs (Fogas Ház–Instant) felvetették, hogy a párbeszéd során például az önkormányzat területén található üzletekre – elvileg a közbiztonsági és köztisztasági többletfeladatok ellátása céljából – kivetett felügyeleti díj felhasználásáról is dönteni lehetne. Ehhez azonban az önkormányzatnak is változtatnia kellene a hozzáállásán, és következetesen beszedni a díjat a nem fizető szórakozóhelyektől is. Szücs Balázs hozzátette, képviselőtársaival együtt szeretné elérni, hogy a díjat befizetők listája nyilvános legyen.

A rendezvény második felében Csepelyi Adrienn újságíró moderálásával folyt tovább a beszélgetés. Bódis Gábor, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatója, a Hungary NEXT alapítója szerint a negyedben jelenleg nincs jó turizmus, amely megóvná és felszínre hozná a terület értékeit. A magasabb nívójú turizmus megteremtésében segíteni tudna a negyed márkázása és egy, a területet menedzselő szervezet felállítása. Az érintett feleket, bár az érdekeik valóban ellentétesek, véleménye szerint lehetséges egy asztalhoz ültetni, a valós párbeszéd pedig gyorsan hozná az eredményeket.

Király Dávid kommunikációs szakember, a Republikon Intézet munkatársa úgy gondolja, az önkormányzat a februári, érvénytelen végkimenetelű népszavazással bedobta a gyeplőt a lovak közé, áthárította a felelősséget. Szerinte először a hétköznapi, konkrét problémákra kell megoldást találni, utána lehet elővenni a márkázás kérdését.

Böcskei Balázs politikai elemző szerint egy városrész használatának jogát nem lehet leszűkíteni a fizetőképes kereslet kiszolgálására. Szerinte a tőke jelenleg a politikával összefonódva alakítja át a negyedet. Olt Gergely szociológus, az MTA munkatársa pedig úgy véli, nem mindent lehet forintosítani, hamis az a személet, hogy az itt lakók akár el is költözhetnek, ha elegük van a felfordulásból, a negyed népszerűségének köszönhetően úgyis felment az ingatlanok ára. A kerület egyre ürül, pedig a turizmus szempontjából sem jó, ha egy városrész skanzenné alakul át.

A témában érintett civil szervezetek, ill. Facebook-csoportok jelen lévő képviselői a vita befejezése után úgy döntöttek, együttműködnek, és a legsürgetőbb konkrét ügyekben (pl. zajvédelem) erőiket összegezve vázolnak fel megoldási javaslatokat az önkormányzat felé.

(Forrás: turizmus.com)

ReulseHenGO

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője