2025. december 22., hétfő - Zéno

Archívum

32.Mesterségek Ünnepe, 2018. augusztus 17-21.

959

mestersegekunnepeIdén augusztus 17. és 20-a között 32. alkalommal változik a Budavári Palota a kézművesek legnagyobb Kárpát-medencei ünnepévé. A hajdani vásárok utánozhatatlan hangulatával, közel 1000 kézműves mesterrel, több száz fellépővel, színpadi programmal, mesterség bemutatókkal, a kézműves gasztronómia remekeivel, és népi játszóházakkal várják a látogatókat.

A több, mint 800 magyar és 150 külföldi mester látványműhelyeiben megismerkedhetnek a látogatók a szakmák rejtelmeivel, találkozhatnak sok különleges mesterség képviselőjével. A tartalmas kikapcsolódásra vágyó látogató itt úgy érezheti magát, mintha kiszakadva a mindennapokból egy középkori forgatagba csöppent volna, ahol egyedülálló népi kézműves örökségünket csodálhatja és vásárolhatja meg. Ahogy minden évben, úgy idén sem csak csodálni, de kipróbálni is ki lehet majd a mesterségeket. Közel 100 műhelyben tekinthet be a közönség a mesterségek műhelytitkaiba.

Kiemelt téma a népi mesterségek egyik legősibb ága, a szövés és a fonás, eredete a történelem előtti időkre nyúlik vissza. Erdélyből még a gyári termékek sem tudták teljesen kiszorítani a paraszti szövőszékeket, s még mindig akad falusi ház, ahol, főleg télen, csattog az osztováta. Háznál készül többek között a subaszőnyeghez hasonló, puhára ványolt, vastag, meleg gyapjútakaró, a cserge. Gyapotból, kenderből és lenből vagy ezek elegyes anyagából hímes törülközőket, abroszokat, futókat, szedettes falvédőket, kispárnákat, sodrott gyapjúból szőnyeget szőttek. A szövés legkorábbi, máig virágzó formája a fonás, ami vesszőből, gyékényből, szalmából vagy csuhéból kivitelezhető minden más eszköz nélkül. Vesszőből kosarat és tárolóedényeket, szalmából kalapot, táskát, csuhéból széktámlát és ülőkét, gyékényből szőnyeget, falvédőt fontak. A szőtteseket a kezdetektől díszítő motívumokkal látták el, ezeket a szimbólumokat a népművészet ma is használja. Hajdan a rituális célra szolgáló szövetet ékesítették, ma már csupán, mint díszítmények szerepelnek a nép mindennapi használatra szánt tárgyain. A fonó a régi falusi élet egyik legfontosabb közösségi helyszíne volt, ahova az öregek és fiatalok az őszi betakarítástól a farsang végéig összegyűltek és a kenderszöszt kalákában fonallá fonták. A Mesterségek Ünnepe szövő műhelyeiben mutatják be a népi szövés és fonás sokszínűségét, és formagazdagságát. Megismerkedhetnek a különböző alapanyagokkal és szövési technikákkal, a kenderfonás fortélyaival, a szövőszéken való szövessel, a guba-, a szalag-, és a szőnyegszövéssel, de lesz rokkán fonás és hajfonás is. A rendezvényen például egy korabeli parasztporta udvarára invitálják a látogatókat, ahol a gyapjú, illetve a kenderfeldolgozás műveleteit követhetik nyomon, a gyapjúval foglalatoskodók az ősi módszereket alkalmazzák, a lenyírt birkagyapjút tisztításnak vetik alá, majd mossák, fésülik, kártolják, festik, mint elődeink.

A kenderfeldolgozókra is nehéz munka vár, áztatás, tilolás, törés, gerebenezés és további műveletek, míg a növényből fonható fonal lesz.  A látogatók akár ki is próbálhatják az egyes munkafolyamatokat.

A Családok Éve tiszteletére több különlegességgel is találkozhatnak a látogatók. „Mesterségek apáról fiúra” programelem részeként olyan több generációs kézműves dinasztiák mutatkoznak be, ahol élő módon történik a hagyomány átadása. Találkozhatnak többek között egy olyan csizmadia dinasztiával, ahol immár három generáció dolgozik együtt, műhelyükben kizárólag kézi munkával készülnek a lábbelik, ugyanolyan technikával, és szerszámokkal, mint száz évvel ezelőtt. De megismerkedhetnek a szintén három generációs hartai bútorfestő műhellyel is, és különleges élményt kínál a több száz éve működő győri kékfestő dinasztia is.

Időpont:  2018. augusztus 17 - 21.
Helyszín:  Budavári Palota
Információ:  www.mestersegekunnepe.hu

(Rendezvény Világ)

Erdeiné Visegrádi Katalin

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

IMAGINE Wedding Show, 2026. február 14.

IMAGINE Wedding Show, 2026. február 14.

More details
Central European Wedding Show,  2026. február 28. - március 1.

Central European Wedding Show, 2026. február 28. - március 1.

More details
Mesterséges intelligencia: buborék vagy megatrend? – 2026. január 27. (online)

Mesterséges intelligencia: buborék vagy megatrend? – 2026. január 27. (online)

More details
Property Warm Up, 2026. február 19.

Property Warm Up, 2026. február 19.

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Portfolio Investment Day, 2026. február 24.

Portfolio Investment Day, 2026. február 24.

More details
Retail Day, 2026. március 4.

Retail Day, 2026. március 4.

More details
Süti helyett fehérje: ezt tedd a testépítő szerint, ha nem akarsz pluszkilókat

Süti helyett fehérje: ezt tedd a testépítő szerint, ha nem akarsz pluszkilókat

More details
5 millió adag étel készült Óbuda kedvenc vendéglátóhelyén

5 millió adag étel készült Óbuda kedvenc vendéglátóhelyén

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője