2025. október 26., vasárnap - Dömötör

Archívum

Középpontban a Nagyon Fontos Személyek

915

Lukács József elnök, Várva Várt AlapítványA Magzatgyermekek Világnapját, azaz 2018. március 25-ét választotta ki a Várva Várt Alapítvány, hogy elindítsa a Virtuális Inkubátor Programot (VIP), amelynek célja, hogy segítséget nyújtsanak a szülés előtt álló, válsághelyzetben levő édesanyáknak, és a megszületés előtt álló magzatoknak.

Meggyőződésük szerint ők Nagyon Fontos Személyek, akik kiemelt figyelmet érdemelnek a társadalom részéről. Lukács Józseffel, a VIP programot elindító Várva Várt Alapítvány vezetőjével beszélgettünk.

– Alig egy évvel ezelőtt tartott nagysikerű jótékonysági gálaestet a Várva Várt Alapítvány. Milyen új vizekre sikerült azóta hajózniuk?

– Igen, tavaly júniusban volt az említett gálaestünk, amelynek háziasszonya Pataki Zita volt (őt leginkább a kereskedelmi televíziózásból meteorológiai hírszerkesztőként ismerik, ugyanakkor pályáját a pest megyei gyermekvédelmi intézetnél kezdte, ahol közel 60 gyermek örökbeadásában vett részt). Fő céljaink nem változtak, de az eszközeinket és mozgásterünket folyamatosan szélesítjük, mint most a Virtuális Inkubátor Programmal. Minden lehető támogatást meg szeretnénk ugyanis adni a segítségre szoruló anyukáknak, hogy magzataikat kihordják, megszüljék, és – ha csak lehet – saját családjukban nevelhessék. Amennyiben viszont ez ellehetetlenülne, igyekszünk abban segíteni, hogy a gyermekeket a szülő kérésére olyan családokhoz adják örökbe, ahol valóban várva várják őket.

vva finale

– Sikerült a programjukkal országos szinten is megjelenni?

– Nagyon örülünk, hogy tevékenységünket regionálisan szinten is sikerült bővíteni. Veszprémben, Győrben, Sopronban, Kecskeméten, Debrecenben már el is elindultak helyi csoportjaink. Bízunk benne, hogy egyre több helyi szervezetet tudunk felkészíteni és bekapcsolni az országos munkába. Ehhez persze szükség van arra, hogy egy-egy csoportnak legyen egy olyan motorja, akinek megtetszik a téma vagy maga is érintett, aki maga köré toboroz segítő (szak)embereket, akik a szociális munkában, családvédelemben járatosak. Budapesten például jogász, pszichológus, pszichiáter, gyermek pszichiáter, védőnő, háziorvos, szülész-nőgyógyász szakorvos, családterepauta egyaránt van a csapatunkban, de szervezésben, informatikában, adminisztrációban, az adományok kezelésében és logisztikájában is nagyszerű segítőink vannak.

– A Magzatgyermekek Világnapja alkalmából meghirdetett eseményük fókuszában a Virtuális Inkubátor Program áll. Mi a pontos cél, és milyen eszközökre van szükség hozzá?

– Sok várandós anyuka súlyos válsághelyzetben él, és támogatás nélkül ez a helyzet még súlyosabbá válhat, míg szakszerű és odaadó segítséggel túl tudnak jutni a krízisen. A programban részt vevők feladata, hogy elérjék azokat a szükségben levő anyákat, családokat, ahol titkolt terhesség vagy olyan krízis áll fenn, amely veszélyezteti a megszületés előtt álló gyermek életét. Ezt egy 0-24 órában elérhető krízisvonal indításával és egy országos támogató hálózat szervezésével kívánjuk megvalósítani, amelynek tagjai telefonon és személyesen segítenek a rászoruló anyáknak és gyermeküknek, hogy mindketten megkapják a megfelelő orvosi ellátást.

Ennél hosszabb távú célunk eközben maguknak a krízisterhességeknek az elkerülése, és kiemelten foglalkozunk az örökbefogadás illetve az életvédelem kérdéseivel. Ez az egyik legizgalmasabb kommunikációs munka, amely már az óvodások felé elindulhat és a tinédzsereken, egyetemistákon át egészen a nyugdíjas korosztályig terjedhet.

– A március 25-i esemény háziasszonya Jaksity Kata maga is forgatott dokumentumfilmet, amely a krízisterhességek és a csecsemőgyilkosságok témáját dolgozta fel. A Várva Várt Alapítvány kutatja ezt a témát szociológiai vagy kriminalisztikai szempontból?

– Nem csak kutatjuk, de hosszabb távon célunk, hogy ajánlásokat fogalmazzunk meg a gyermekvédelem különböző területei kapcsán a törvényhozók felé. Jelenleg szinte csak az anyukák erkölcsi és büntetőjogi felelőssége van a középpontba állítva, miközben a család, szülők, nagyszülők érintettsége ugyanúgy felmerül. Sőt mondjuk ki: ha büntetőjogi vonzata nem is lenne a történteknek, szellemi és erkölcsi szempontból minden szereplőt érint, amelynek tényleges lelkiismereti feldolgozása meghaladja az emberi dimenziót.

Az eseményről további részletek ittAz eseményről további részletek itt >>

[ A hír szerzője: OGH Sajtó- és Hírügynökség ]

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja

Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja

More details
Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál, 2025. október 24-26.

Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál, 2025. október 24-26.

More details
Játssz és lazíts – társasjátékbárok Budapesten

Játssz és lazíts – társasjátékbárok Budapesten

More details
Lépj be a PIXITY világába!

Lépj be a PIXITY világába!

More details
Szigligeti Süllőfesztivál, 2025. október 24-25.

Szigligeti Süllőfesztivál, 2025. október 24-25.

More details
Elrejtett hangok, 2025. október 23. - november 2.

Elrejtett hangok, 2025. október 23. - november 2.

More details
Fliiperláz Budapesten: a héten a Ráday utcára figyel Európa

Fliiperláz Budapesten: a héten a Ráday utcára figyel Európa

More details
Varázsvilág a Lumina Parkban

Varázsvilág a Lumina Parkban

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője