2026. június 30., kedd - Pál

Archívum

Zenevonat szuper koncert, 2017. február 12.

737

lgtFebruárban Budapesten lép fel a Zenevonat. A koncerten az LGT dalai csendülnek majd fel az LGT együttes két eredeti tagjának közreműködésével. Somló Tamás dalait Éliás Jr. énekli majd. A Zenevonat Szuperkoncert már harmadik éve járja az országot, határainkon túl is számos alkalommal nagy sikerrel szerepelt, és hamarosan megérkezik Budapestre is.

Február 12-én a Budapest Kongresszusi Központban csendülnek fel az LGT legendás dalai egy több, mint 120 perces utazás és múltidézés keretein belül.

A közönség a jól ismert slágereket (Ő még csak 14, Nem adom fel, Zenevonat, Álomarcú lány) az LGT ikonjaival, Karácsony Jánossal és Solti Jánossal élvezhetik, fellép a műsorban a fiatal generáció három legígéretesebb előadóművésze Heincz Gábor Biga, Veres Mónika Nika és Éliás Jr. is.

Nika az LGT tagjai által, női előadóknak írt dalokat tolmácsolja majd (többek között a Játssz még, Hello, Szólj rám, ha hangosan énekelek). Biga, akinek gyerekkora óta kedvence az ikonikus zenekar, egy televíziós műsor kedvéért áthangszerelt néhány LGT dalt. Az LGT kitűnő zenészeinek annyira megtetszett ,hogy azóta is ebben a hangszerelésben szólalnak meg a dalok a Zenevonat Szuperkoncerteken. Éliás Jr.  Somló Tamás dalaiból fog idézni.

"Nagyon megtisztelő a felkérés, hisz ezek a dalok már ikonikusak a magyar zenében. Ismertem Tamást, édesapámnak jó barátja volt. Sokat kaptam tőle, támogatott szakmailag, emberileg. Nagyon szomorú vagyok, hogy nincs már köztünk. Igazi jó ember és fantasztikus művész volt. Tamás lélekben mindig ott van velem, velünk, és összekapcsolódik a szeretetünk vele, a dalokkal, a zenekarral és a közönséggel" - mondta Éliás Jr.

A zenekari kíséretet az Abrakazabra zenekar szolgáltatja, akik hazánk legnagyobb pop-rock legendáival (Horváth Charlie, Demjén Ferenc, Balázs Fecó, Kovács Kati), valamint számos mai előadóval Tóth Vera, Radics Gigi, Vastag Csaba, Tóth Gabi, Bebe, Keresztes Ildikó, Király Viktor) is dolgoztak, dolgoznak.

Időpont: 2017. február 12.
Helyszín: Budapest Kongresszusi Központ
Jegyek: www.eventim.huwww.jegy.hu

 

(Rendezvény Világ)

 

 

Erdeiné Visegrádi Katalin

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.

Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.

More details
Future of Finance, 2026. szeptember 23.

Future of Finance, 2026. szeptember 23.

More details
Back to Europe, 2026. október 6.

Back to Europe, 2026. október 6.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője