2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Díjeső a budapesti fürdőknek

643

furdozoA Budapest Gyógyfürdői Zrt. állandó fürdői az idei év első három negyedévében is kitűnően teljesítettek. 2016. január–szeptemberi időszakban közel 2,2 millió vendég kereste fel az állandó fürdőket, ami közel 5%-os növekedést jelent. Természetesen a legtöbb vendég idén is a Széchenyi fürdőt kereste fel.

A fürdőkben végzett legutóbbi kutatás alapján a történelmi fürdőkben idén is jelentős a külföldi vendégek aránya. A Széchenyi és Gellért fürdő esetében ez az arány megközelíti a 80%-ot, míg a Rudas fürdőben a vendégek közel fele külföldi. A külföldi vendégek többsége nyugati-európai országokból (Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország) és az Amerikai Egyesült Államokból érkezik. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. stratégiai célja a szolgáltatások, illetve a vendégek kiszolgálási színvonalának folyamatos növelése, az igények folyamatos figyelemmel követése, azoknak megfelelő módosítása. Az utóbbi időkben számos hazai és nemzetközi díj tükrözi ezen törekvések, fejlesztések elismerését.

Budapesten került megrendezésre az EuroCHRIE (The Hospitality Educators) éves konferenciája, mely minden évben a szálloda és vendéglátás képzőintézményeinek, valamint a kapcsolódó globális cégeknek és a helyi szolgáltatóknak a meghatározó seregszemléje. A szállodai és vendéglátóipari szakma éves seregszemléjén több mint 250 szakértő vett részt több mint 30 országból. A Budapesti Metropolitan Egyetem Turizmus, Szabadidő és Szálloda Intézete által koordinált rendezvény gálavacsoráján a Budapest Gyógyfürdői Zrt. elnyerte az EuroCHRIE regionális díját. A díjat az adott régióban a vendéglátás, illetve a turizmus iránt, kiemelkedően elkötelezett szervezetek kapják meg.

 A Magyar Cement-, Beton és Mészipari Szövetség „Minden építés alapja 2016” pályázatán a Rudas fürdő homlokzata elnyerte a zsűri különdíját középület kategóriában. A pályázat célja megismerni és megismertetni azon köz- és lakóépületeket, üzemeket és telephelyeket, amelyeknek a tervezése és megvalósítása során az elsődlegesen alkalmazott építőanya a beton, amely a víz után a második leggyakrabban használt alapanyag a világon. A zsűri a nem szokványos, egyedi, különleges megoldásokat díjazta. A Rudas fürdő új részlegének homlokzatát a Nirmana Építésziroda tervezte.

 Ebben az évben sem maradt el a Budapest Gyógyfürdő Zrt. ötletes strandkampánya. Idén nyáron a Keleti Pályaudvar 7-es buszmegállóját alakították át medencévé. Az élmények fokozására építettek be egy vízzel telített, buborékoló látványelemet. A beépített VR technológiának, illetve a kialakításnak köszönhetően körbe tudtunk nézni egy medencében. Ezt a kreatív megoldást az idei Lollipop versenyen bronz minősítéssel jutalmazták.

 

(rendezvény Világ)

Erdeiné Visegrádi Katalin

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője