2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Kiemelt termék az egészségturizmus

761

mozgasA Magyar Turisztikai Ügynökség termékalapú fejlesztési prioritásai között szerepel az egészségturizmus (a MICE, a kulturális, az aktív, valamint a bor- és gasztronómiai turizmus mellett), mondta többek között Juhász Szabolcs november 17-én Hévízen.

A Magyar Turisztikai Ügynökség egészségturizmusért felelős igazgatója a Magyar Fürdőszövetség őszi közgyűlésének egészségturizmussal foglalkozó konferenciáján beszélt, a NaturMed Hotel Carbonában.

A fiatal szakember előadásának elején köszönetet mondott a grémiumnak azért a támogatásért, amelyet az elmúlt években, az MTÜ-nél betöltött pozíciójának elfoglalása előtt, a szövetség főtitkáraként kapott.

A turizmusfejlesztésről szólva Juhász Szabolcs kitért arra is, hogy a termékalapú megközelítés mellett a Magyar Turisztikai Ügynökségnél térségi fejlesztésekben gondolkodnak, s ezzel – fogalmazott – alkalmazkodnak a keresleti elvárásokhoz.

A térségi fejlesztések mellett érvelve Juhász Szabolcs többek között elmondta, hogy ezzel a megközelítéssel:
– körülhatárolható a várt élmény (térben és időben is),
– az utazók döntései is ezen a szinten fogalmazódnak meg,
– a térségek kínálata csomagba szervezhető,
– egy térségben a természeti és kulturális értékek és az épített örökségek ideálisan csokorba köthetők,
– térségben fejlesztve növelhető a vendégek tartózkodási ideje és költése.

A konferencia hallgatóságának Juhász Szabolcs felvázolta azt is, hogy a fürdőszövetséggel, illetve annak tagjaival milyen konkrét ügyekben működik majd együtt az MTÜ. Így:
– a fürdők nemzeti tanúsító védjegyrendszerének működtetésében,
– a fürdőket érintő szabályozások alakításában,
– a gyógyhelyek és a kapcsolódó szolgáltatások fejlesztésére kiírt GINOP-pályázatok menedzselésében, s végül, de nem utolsósorban
– a fürdőket is érintő marketingaktivitásokban.

 

(Rendezvény Világ - Turizmus.com)

Erdeiné Visegrádi Katalin

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője