2026. július 3., péntek - Kornél

Archívum

Idén is megrendezik a nagy sikerű Design Hetet, mely immár 12. alkalommal nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt. A 2004-ben indult rendezvénysorozatot a Magyar Formatervezési Tanács hívta életre, hogy közreműködjön…
Helyi idő szerint hétfő reggel elkezdődött San Franciscóban a startupok egyik legfontosabb tengerentúli eseménye, a TechCrunch Disrupt. Először vannak jelen magyar cégek is, amelyek közül kettő fogyatékkal élőknek segítene innovatív…
A világ legnagyobb sörfesztiválja idén is ellátogat Budapestre, így Magyarországon immár negyedik alkalommal élhetik át az igazi bajor élményt a vendégek 2016. szeptember 29. és október 2. között a budapesti…
Elkezdődött a Nemzeti Lovarda felújítása, a helyreállítási munkálatok várhatóan 2017 tavaszán fejeződnek be - közölte a kivitelező konzorcium vezető társasága. A Keleti pályaudvar tőszomszédságában, a Kerepesi út mellett található 4,5…
Közel 200 borászat, több mint 40 ezer látogató, négy nap borünnep – így summázhatjuk számokban a XXV. Budavári Borfesztivál eredményét. Feltűnően sok a külföldi, nagyon sok a fiatal, ráadásul egyre…
A 2012 őszén történt felújításnak köszönhetően a főgép cseréje a Duna egyik „legzöldebb” hajójává varázsolta a Moszkva típusú Millennium II. rendezvényhajót. Ezúttal 2016-ban a környezetkímélő működés mellett a hajó belső…
A Győri Keksz, a Dreher és a Pick mellé most a bútoriparból zárkózott fel a Cardo. A vállalkozások közül kevesen büszkélkednek a kerek 100 éves korral, hazánkban pedig kifejezetten csekély…

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details