2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

A Szegedi Szabadtéri Játékok Magyarország legnagyobb szabadtéri színháza, a szegedi Dóm téren nyaranta megrendezésre kerülő opera, próza, hangverseny és daljáték előadások sorozata: az Álarcosbáltól a Nyomorultakig terjedő repertoárral. A szokásosnál…
A világ legprofibb autósportját aligha kell bárkinek is bemutatni, de valószínűleg ugyan ez igaz a Száguldó Cirkusz hazai élményére és egyben leginkább várt magyar autós eseményére, a Formula-1 Magyar Nagydíjra.…
2017. július 21-30. között tökölétes kikapcsolódás várja a művészetek kedvelőit. Mintegy 500 programot tartanak idén is a Művészetek Völgyében, amely Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden zajlik. A rendezvények között színházi előadások,…
A Magyar Judo Szövetség számos Európa-bajnokság, valamint a junior és ifjúsági világbajnokság szervezése után 2017-ben a felnőtt judo világbajnokság megszervezésének jogát is megkapták. 2017. augusztus 28 –szeptember 3. között rendezik…
A napokban indul a Millenáris parkban a mélygarázs építése - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Kifejtette: a park felszíne alatt létrejövő 500 férőhelyes, kétszintes mélygarázs érezhetően enyhíti a környék parkolási…
A magyar főváros adhat otthont a 2018-as junior műúszó világbajnokságnak - döntött keddi budapesti tanácskozásán a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA vezetősége. A felnőtt vizes vb pénteki nyitánya…
Komolyzenei koncertsorozat indul útjára július 15-én Balatonalmádiban, igényes, klasszikus zenei programokkal kívánják bővíteni a nyáresti kínálatot a Balaton, illetve a Duna partján a világhírű művészek mellett bemutatkozási lehetőséget biztosítva tehetséges…

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője