2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

A csaknem egymilliárd forintból felújított épületben kiállító- és konferenciatermet, valamint multifunkciós teret alakítottak ki, és egy állandó várostörténeti kiállítás is helyet kapott benne.
Országszerte több mint 30 strandon várják az éjszakai fürdőzőket az idei Strandok Éjszakáján július 25-én. A Magyar Fürdőszövetség által idén 11. alkalommal megrendezésre kerülő eseménysorozat a szervezők szerint még biztonságosabb fürdőzést…
A várva várt nyár szeszélyes, hol meleg, hol hideg időjárással váltakozik. A meleg és hideg, hűvös levegő elleni védekezés hatékonysága azonban nagyban múlik az ajtón és ablakon, vagyis a nyílászárók…
Budapest egyik legnagyobb szállodája az Accor ALLSAFE tanúsítványának bevezetésével készül a vendégek fogadására. Augusztus 3-tól újra fogad vendégeket a Mercure Budapest Korona. Annak érdekében, hogy a személyzet és a vendégek biztonságát…
Teljes körű, külső és belső felújítást követően, az eredeti pompáját visszanyerve megnyitotta a kapuit a BOTANIQ Turai Kastély. A felújított épületet és kastélyparkot elsőként a turai lakosoknak mutatták meg a…
Július 3-tól új koncepcióval várja a látogatókat a Westend Tetőkert. A 3 hektáros, gyönyörű növényekkel tarkított környezetben minden nap más szabadtéri sportprogramon hozhatod formába magad a neves instruktorok által tartott…
Egyre jelentősebb a magyar kézműves sörök jelenléte a piacon – mondta a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára pénteken Kápolnásnyéken a Belatiny Sörmanufaktúra avatásán.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője