2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Augusztusban is folytatódott a visszaesés a hazai szállodák teljesítményében. 2019-hez képest a vendégéjszakák száma országos szinten 36, míg Budapesten közel 80 százalékkal esett vissza.
Idén is megrendezik a hagyományos karácsonyi vásárokat Bécsben az előírt egészségügyi szabályok betartása mellett. A Városháza előtti téren felépül majd a Jégálom korcsolyapálya kisebb verziója is, a szabadtéri szilveszteri ünnepség…
Döntős lett a BFTK pályázata az Európai Kulturális Turizmus Hálózat (ECTN) versenyében. Október 22-én lesz az eredményhirdetés.
Válságban vannak a magyarországi fürdők; a járvány, a vendégek elmaradása eddig legalább 50 százalékos bevételkiesést okozott az idén, emiatt országszerte közel ötezer dolgozó elbocsátására kényszerülnek 2021 márciusig - mondta Boros…
Több hónapos átalakítási munkálatokat és bezárást követően, október 1-én a Cinema City megnyitotta első VIP moziegységét a budai oldalon lévő Mammut Bevásárló és Szórakoztató központban.
Három kategóriában hirdették ki Magyarország legszebb szőlőbirtokait - közölte a versenyt szervező Bor és Piac szaklap főszerkesztője az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.
Megnyílt Málta első ötcsillag superior szállodája. A Hyatt Regency Malta a Baystreet komplexum részeként nyitott meg St Julian’s-ben.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője