2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Nemcsak híres finn rokonának. Mikulásfalva november második felében megnyitja kapuit a gyerekek előtt, azonban a koronavírus-járvány miatt a teljes ez év végi programsorozat elmarad.
A badacsonyörsi Folly Arborétum és Borászati Kft. újabb terméke nyerte el a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védjegyét.
Egyelőre a statisztikák nem tükrözik, mennyire tragikus helyzetben érte a vendéglátóipart a novemberi korlátozás. Sok cég, amely még nem ment tönkre, a tél folyamán az utolsó utáni tartalékait is felélheti.…
Szakértők szerint még egy év, mire rendeződik a helyzet. Ki tud addig kitartani? - ez jó kérdés.
Az új kutatási eredmények jóval biztatóbbak, mint a korábbiak.
Elindult a budapestikaracsony.hu weboldal, ahol online várják az érdeklődőket a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár kiállítói. A Budapest Brand Nonprofit Zrt. kampányának fő célja a kialakult járványhelyzet alatt a hazai…
A vásárok elmaradásával szorult helyzetbe kerülnek a rendezvényszervezők, és persze a konferenciaturizmus elmaradása a vendéglátóipart is rosszul érinti, de az események kárvallottjai között említendők azok a cégek is, amelyek termékeikkel,…

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője