2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Mint minden évben, most is Székesfehérvár legkedveltebb pihenőhelyénél, a Zichy-ligetben állították fel a mintegy 800 négyzetméter nagyságú korcsolyapályát, amely egy 1896-ban épült Zenepavilon mellett helyezkedik el.
Impozáns környezetben, az Esterházy-kastély udvarán nyitott meg december elején a 20×40 méteres felületű korcsolyapálya, amelyet szinte minden irányból a kastély falai ölelnek körül.
A Balaton legszebb fekvésű és egyben az egyik legnagyobb korcsolyapályáját találhatjuk meg a balatonboglári kikötőnél, ahol a Jégre mindenki! mottóval csábítanak gyermekeket és felnőtteket egyaránt a jégre.
Nem mehetünk el szó nélkül a Balaton egyik legszebb panorámájával bíró korcsolyapályája mellett sem, amelynek a Szigligeti Várudvar ad otthont. A vár tövében honoló, 500 négyzetméter nagyságú pályánál élő zenével,…
350 hátrányos helyzetű gyermeknek rendezett karácsonyi ünnepséget a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és támogató partnerei, valamint a házigazda Westend Bevásárlóközpont 2023. december 11-én. A programot a Gyermekmentő Szolgálat már 32. éve…
„Ki lesz az angyal? Csak még egy falatot anyu kedvéért!” – hányszor hallottuk ezeket a mondatokat gyerekkorunkban és talán sokan ezt mondogatják a saját gyerekeiknek is. Nem is gondolnánk azonban,…
A 75 éves Gyermekvasút az idei adventi időszakra is különleges díszítésű kocsikkal lepi meg a kirándulókat. A tavaly debütált fénykocsi mellé idén egy fénymozdony is készült.<

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője