2026. január 24., szombat - Timót

Szabadidő, életmód

Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

148

A Normafán ma, azaz január 6-án, kedden hivatalosan is megnyílik a ratrakkal előkészített szánkó- és sífutópálya, jelentette be a XII. kerületi önkormányzat.

Mint írják, a természetes hó és a hópótlás már elég vastag volt ahhoz, hogy géppel rá tudjanak menni a növényzet károsítása nélkül. „Megtettük, így ma már hivatalosan is megnyílik a szánkó és a sífutó pálya is. Ez azt jelenti, hogy védőhálók jelzik majd a pályák szélét, amit – kérjük – vegyetek figyelembe.”

Mivel a hétvégén több súlyos szánkóbaleset is történt, ezért a tájékoztatójukban felhívják a figyelmet arra is, hogy a pálya végén le kell fékezni a szánkót, mert balesetveszélyes az erdőbe csúszni. Az önkormányzat figyelmeztet arra is, hogy a sífutó pályán fektetett nyomok vannak, amik egyértelműen jelzik, hogy az nem szánkópálya. A sífutókat is veszélyezteti és a pályát is tönkreteszi, aki ott szánkózik. „Kisgyermekeket ne engedjetek egyedül csúszni a szánkópályán, mert balesetveszélyes, mint ahogy az is, ha a pálya közepén másztok vissza a dombtetőre. Kérjük, a szélét válasszátok a visszaúthoz!” Az önkormányzat figyelmeztet továbbá, hogy a pályákig vezető utak a takarítás és a szórás ellenére is csúszósak, úgyhogy mindenki óvatosan közlekedjen. „Az erdei túraútvonalakon a letaposott, jeges hó miatt is több figyelemre van szükség a túrázások során” – tették hozzá. Balesetmentes kikapcsolódást kívánnak minden hórajongónak.


A Normafára érdemes lesz ezen a télen is ellátogatni >>


| Forrás: enbudapestem.hu

 

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Korlátlan sörkóstolással tér vissza Magyarország egyetlen téli sörfesztiválja

Korlátlan sörkóstolással tér vissza Magyarország egyetlen téli sörfesztiválja

More details
Levegőhöz jutnak az éttermek, visszatérhetnek a céges vendégek

Levegőhöz jutnak az éttermek, visszatérhetnek a céges vendégek

More details
KKV Summit: a hazai cégtulajdonosok találkozóhelye,  2026. március 25.

KKV Summit: a hazai cégtulajdonosok találkozóhelye, 2026. március 25.

More details
Sweet Wedding esküvő kiállítás, 2026. január 25.

Sweet Wedding esküvő kiállítás, 2026. január 25.

More details
Esküvő Kiállítás & Nyílt Nap – Tél, 2026. február 7.

Esküvő Kiállítás & Nyílt Nap – Tél, 2026. február 7.

More details
Budapest Central European Fashion Week, 2026.február 9-15.

Budapest Central European Fashion Week, 2026.február 9-15.

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

More details
Mesterséges intelligencia: buborék vagy megatrend? – 2026. január 27. (online)

Mesterséges intelligencia: buborék vagy megatrend? – 2026. január 27. (online)

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője