2021. november 28., vasárnap - Stefánia

Szabadidő, életmód

A Müpában ünnepli 20. születésnapját a világzene hazai helytartója, a Chalaban, 2021. november 7.

93

Több mint két évtizede annak, hogy Saïd Tichiti Magyarországra érkezett, és nagyjából ezzel egy időben született meg a magyar világzenei szcéna egyik legmeghatározóbb együttese, a Chalaban. Többek közt ezt a 20 évet foglalja össze a november 7-i koncert a Müpa Fesztivál Színházában. 

A Chalaban eredetileg egy dal címe, amelyet a rossz szellemek kiűzésére használtak a gnawa törzsnél. A fekete-afrikai és az iszlám zenei világ ötvözéséből született gnawa zenét ma már Marokkó sokrétű kultúrájának részeként tartják számon, és az 1990-es évektől kezdve egyre többször bukkant fel nyugati zenei projektekben is, magyarországi meghonosítása pedig szinte egy az egyben Saïd Tichiti és zenekara, a Chalaban nevéhez fűződik.

A Marokkóban született Saïd párizsi tanulmányait követően, 1998-ban költözött Budapestre, majd alig egy év múlva, magyar és marokkói zenészeket maga köré gyűjtve megalapította zenekarát, a Chalabant. Az ezredforduló évében megjelent debütáló albumukat, a Nomadot azóta öt másik követte, a legutóbbi 2017-ben. A berber, arab és fekete-afrikai zenei hagyományokat ötvöző Gleimim Saïd szülővárosáról kapta a nevét, és egyben a muzsikus gyökereinek is emléket állít. „Én egy nagyon zárt kultúrából jöttem, korábban leginkább csak a marokkói zenei hagyományokat ismertem. Itt rengeteg zenét fedeztem fel a kárpát-medencei zenei világtól a táncházakon és a balkáni muzsikán át a jazzig – mesélte tavaly a Müpa Blogon. Ez a fajta sokszínűség pedig remekül jellemzi a Chalabant mint zenekart. Az együttes tagjai, jöjjenek bárhonnan, valahogy mindig megtalálják a közös zenei nyelvet. Saïd szerint ennek az alapja egyrészről a kölcsönös tisztelet, amivel egymáshoz és egymás kulturális örökségéhez állnak, másrészről a nyitottság, amivel teret és lehetőséget adnak az újdonságok kibontakozásának. A Chalabanban az az egyik legszebb dolog, hogy ebben a közös térben marokkói alapokon, de sok más kulturális hatást alkalmazva hozunk létre valami egészen újat – fogalmaz Saïd.

A november 7-i koncerten többek közt ezt a nyitottságot és multikulturalitást ünnepli a zenekar, miközben az eddigi hat lemez tarka világába is betekintést nyerhetünk. Az ünnep természetesen nem lenne ünnep különleges vendégek nélkül. A zenészcsaládban felnőtt guineai gitáros-énekes, Moh Kouyaté neve ismerős lehet azoknak, akik figyelemmel kísérik a WOMEX világzenei expo eseményeit. Kouyaté helyi mesterektől tanulta el a zenélés csínját-bínját, majd ezt ötvözte az őt Európában ért hatásokkal. Zenéjében Nyugat-Afrika ritmusai és a Mississippi-delta hangjai találkoznak a jazz és a funky elemeivel. Mellette két ifjú tehetség is feltűnik majd a színpadon: Emma és Naïm Tichiti édesapjuk példáját követve komolyan foglalkoznak a zenével: Emma csellózik, míg Naïm a bécsi zeneakadémián tanul hegedülni. Bár alapvetően klasszikus zenét játszanak, rengeteg műfajt hallgatnak, és az utóbbi időben – tán enyhébb apai sugallatra is – elkezdtek a marokkói zenével is foglalkozni. Saïd pedig nem titkoltan azt reméli, nemsokára nemcsak egy-egy dal erejéig, de állandó tagként is részesei lesznek a Chalaban családnak.

Chalaban 20 feat. Moh Kouyaté

  1. november 7. vasárnap 20:00 — 22:00

Fesztivál Színház

Chalaban: Saïd Tichiti – arab lant (úd), guembri, ütős hangszerek, ének; Kovács Ferenc –hegedű, trombita; Kovács Bálint – gitár, ének; Khalid Moutahir, Saad Douyal – ének, ütős hangszerek; Torják Dávid – basszusgitár, ének; Golovics Ferenc – dob

Közreműködők: Emma Tichiti  – cselló; Naïm Tichiti – hegedű

Vendég: Moh Kouyaté – gitár, ének

További információk>> Chalaban20

| Esemény Menedzser

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« November 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Ünnepre hangol a Müpa – újabb világsztárok és meglepetések az intézmény év végi és 2022-es programkínálatában!

Ünnepre hangol a Müpa – újabb világsztárok és meglepetések az intézmény év végi és 2022-es programkínálatában!

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Reziliencia bemutató webinár, 2021. december 7.

Reziliencia bemutató webinár, 2021. december 7.

More details
Sorra mondják le az év végi rendezvényeket

Sorra mondják le az év végi rendezvényeket

More details
Virtuálisan adták át az idei Budapest Építészeti Nívódíjakat

Virtuálisan adták át az idei Budapest Építészeti Nívódíjakat

More details
Pszichológiai elsősegély a Covid-19 okozta nehézségek kezelésében

Pszichológiai elsősegély a Covid-19 okozta nehézségek kezelésében

More details
Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó, 2021.  november 29 – december 5.

Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó, 2021. november 29 – december 5.

More details
Erősen indít a Sziget

Erősen indít a Sziget

More details
Konyhakiállítás – 2022. február 25 - 27.

Konyhakiállítás – 2022. február 25 - 27.

More details