2026. március 17., kedd - Gertrúd

Szabadidő, életmód

Öt önvédelmi tanács a tinilányoknak és szüleiknek a sötétedés utáni közlekedésről

809

Az elmúlt hetekben ismét a figyelem középpontjába került a hölgyek önvédelmi lehetősége, többek között a közelmúltban történt HÉV-es támadás miatt.

A tinédzserlányok 11-12 évesen elkezdenek egyedül közlekedni, épp ezért fontos, hogy a szülők pontosan ismerjék a gyerek napi menetrendjét és hasznos néhány önvédelmi technikát is megtanulni – mondta el az InfoRádiónak Kovács Ildikó önvédelmi szakértő.

A korai sötétedés miatt a fiatalok gyakran sötétben indulnak haza különóráikról vagy iskola utáni egyéb elfoglaltságaikról. Az elmúlt hetek eseményei kapcsán ismét a figyelem középpontjába került a közösségi közlekedési eszközökön esetlegesen bekövetkező atrocitások kivédésének fontossága.

Kovács Ildikó önvédelmi szakértő öt tippjének megfogadásával a fiatalok helyesen tudják kezelni a felmerülő problémákat, és a szülők is megfelelően tudnak reagálni, illetve segíteni tudnak a nagyobb baj megelőzésében.

  1. Rendkívül fontos, hogy pontosan ismerjék a szülők a gyerek napirendjét. Reggelente, indulás előtt érdemes egyeztetni, hogy iskola után milyen programjai vannak, ezek meddig tartanak, és azt is, hogyan tervez hazajönni onnan. Ha egy barátjához megy át tanulni, vagy akár ott is alszik, minden esetben kérjük, hogy írja meg a címét és telefonszámát.
  2. Tanítsuk meg a tinédzsernek, hogy az utcán folyamatosan figyelje a környezetét, így azonnal reagálni tud, ha valami furcsát lát. Magyarázzuk el neki, hogy bármennyire is divatos és menő, ne viseljen kapucnit és ne hallgasson zenét fülhallgatóval sem az utcán, sem pedig a közlekedési eszközön, hiszen így nemcsak a periférikus látását csökkenti, hanem a gyanús környezeti zajokra sem tud felfigyelni.
  3. Rendkívül fontos, hogy a gyerek és a szülő telefonja is fel legyen töltve, hogy el tudják érni egymást szükség esetén. A szülők számára emellett ajánlott felírni néhány barátjának, osztálytársának a telefonszámát, így ha valami miatt átmenetileg mégis elérhetetlenné válik, kapcsolatba tud lépni vele. Szintén fontos, hogy a tini is tudja fejből néhány családtagja számát, így akár egy utcai telefonfülkéből vagy egy barát telefonjáról is tud jelentkezni. Közösen állítsuk be a telefonján gyorshívás funkcióba az általános segélykérő számot, a 112-t, és tanítsuk meg neki, hogyan kell hatékonyan segítséget kérni, ha baj van.
  4. Ma már a technika is segítségére van a szülőknek, hiszen számos olyan applikáció letölthető az okostelefonokra, amelyek valós időben mutatják meg, hogy a gyerek hol tartózkodik. Fontos azonban, hogy a programot a tinivel egyetértésben telepítsük. Tudatosítani kell benne, hogy a szülő nem lenyomozni akarja őt, hanem az app lehetőséget biztosít arra, hogy baj esetén azonnal tudják, hogy merre van, így a lehető leghamarabb a segítségére tudnak sietni.
  5. A fiataloknak fontos az ösztöneikre hallgatni akkor, ha valaki számukra nem szimpatikus. A szülők feladata az, hogy megértessék velük, bármilyen helyzetből ki tudnak és ki is kell lépniük akkor, ha az félelmet, vagy bizonytalanságot kelt bennük. Az önvédelmi képzések hatalmas segítséget jelenthetnek ebben, hiszen a tinik nemcsak azt tanulják meg, hogyan tudnak kivédeni egy-egy váratlan helyzetet, hanem magabiztossá, bátrabbá is válnak. A pandémia miatt most nincs lehetőség csoportos önvédelmi edzésekre lejárni, de személyes vagy online tanácsadás során az egyedi körülményeknek és igényeknek megfelelő, a gyakorlatban is jól alkalmazható tippeket, praktikákat, hasznos információkat kaphatnak, melyeket azonnal alkalmazni is tudnak majd.

(Forrás: infostart.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

More details
GardenExpo, 2026. március 20-22.

GardenExpo, 2026. március 20-22.

More details
Esküvő Kiállítás Kecskeméten, 2026. március 22.

Esküvő Kiállítás Kecskeméten, 2026. március 22.

More details
Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

More details
AI in Business konferencia, 2026. március 18.

AI in Business konferencia, 2026. március 18.

More details
Retro kiállítás Budapesten: éld át a rendszerváltozás előtti évtizedek hétköznapi hangulatát!

Retro kiállítás Budapesten: éld át a rendszerváltozás előtti évtizedek hétköznapi hangulatát!

More details
Március 15. a  Bálna Honvédelmi Központban

Március 15. a Bálna Honvédelmi Központban

More details
Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

More details
2026. március 15-ei programok a Budavári Palotanegyedben

2026. március 15-ei programok a Budavári Palotanegyedben

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője