2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Külföldi vásárok

Új vásárkoncepcióval jelentkezik az Automechanika Frankfurt 2021-ben

870

2021. szeptember 14-16. között rendhagyó módon „Digitális plusz” formátumban rendezik meg az Automechanika Frankfurt szakvásárt. Az összes résztvevő egy helyre összesűrített fizikai kiállítása mellett a rendezvény mindenekelőtt arra nyújt lehetőséget a résztvevőknek, hogy digitális úton mutatkozzanak be és építsék kapcsolatrendszerét.

Az iparág képviselőinek a napokban már bemutatott ajánlat minimálisra csökkenti a szakvásári részvétellel járó előkészületeket. Jövőre, 2022. szeptember 13-17. között az Automechanika-t a korábban megszokott módon a vásárvárosban, a világ vezető szakvásáraként tervezzük megrendezni.

Az Automechanika előkészületei során a szervezők irányt váltottak, legalábbis ami a rendezvény fizikai jelenléttel járó részét illeti. Detlef Braun, a Messe Frankfurt ügyvezetője erről így nyilatkozott: „A koronavírus-világjárvány miatt feszült helyzetben idén szeptemberben nem tudjuk teljesíteni ügyfeleinknek azt az igényét, hogy vezető nemzetközi világvásárt kínáljunk. Ehhez ugyanis a rendezvényt nem csupán hivatalosan engedélyeztetni kell, hanem a nemzetközi utazási lehetőségeket is biztosítani kell.  Mindezek ellenére az autóipari ágazgatnak – ügyfeleink és a szakmai szervezetek egybehangzó megerősítése szerint – idén is szüksége van egy színtérre az üzleti találkozókhoz. Ennek megfelelően módosítottuk az idei Automechanika koncepcióját: a „plug & play” elvet követve kínálunk bemutatkozási lehetőségeket és személyes kapcsolatépítést a vásárvárosban, de emellett minimálisra csökkentjük az előkészületeket, valamint a kockázatot és a költségeket. Jövőre, 2022. szeptember 13-17. között az Automechanikát ugyanolyan szakvásárnak tervezzük, ahogyan azt mindannyian ismerik.”

Az új koncepció különböző módozatokat kínál a vállalatoknak a bemutatkozásra, valamint kapcsolatépítő tereket alakítunk ki lounge formájában, ahol az érvényes járványvédelmi rendszabályok teljes körű betartása mellett lehet személyes találkozókat folytatni. Azok a vállalatok, amelyek az utazási korlátozások miatt nem tudnak Frankfurtba utazni, egy digitális platformon tudják bemutatni a termékeiket, valamint virtuálisan találkozhatnak és építhetik a kapcsolataikat a látogatókkal.

A Messe Frankfurt vásártársaság már március elején tájékoztatta a kiállítóit a digitális kínálat kiterjesztéséről, ami az elérhető legjobb kapcsolatépítési lehetőségeket és nemzetközi kitekintést ígér. A kiállítók első alkalommal mutathatják be az újdonságaikat az élő streaming keretében. Valamennyi résztvevő élvezheti a digitális üzletfél-kereső és tárgyalás-beosztó és nyilvántartó segédeszköz előnyeit, de lehetőség van a valós idejű chatelésre és a közvetlen videohívásokra is. A kiállítók kisfilmjeinek, valamint termékinformációnak és nagy része a rendezvény időtartamán túlmenően is elérhető marad az online térben.

A kiállítás a vásárváros keleti részére, a Festhalle csarnok környezetére összpontosul, de ezen kívül egy innovációs show-t, egy kapcsolatépítő területet, valamint a termékek sétányát is tervezzük. Ezen kívül az aktuális témákkal és fejlődési irányzatokkal foglalkozó kísérő rendezvények izgalmas sokasága is várja a látogatókat. Olaf Mußhoff, az Automechanika Frankfurt szakvásár igazgatója erről így nyilatkozott: „Már a Covid-19 világjárvány előtt rendkívül nagy nyomás nehezedett a járműiparra: változásra sarkallták, például egyre több beruházást követeltek a digitalizáció, valamint az ingadozásoknak és behatásoknak ellenálló, egyúttal pedig intelligens beszállítói láncok és a teljes iparág továbbfejlesztésére. A világjárvány további lökést adott ennek a változásnak. Egyes ágazati szereplők már új üzleti ötletekkel, újszerű elképzelésekkel és megoldásokkal reagáltak ezekre az új igényekre. Már most is örömmel várom az izgalmas előadásokat és szakmai vitákat az Automechanika Academy keretében, amelyen nem csupán a helyszínre látogatók, hanem az internetes livestream nézői is részt vehetnek.” A jövő mobilitási megoldásait a szabadterületen kialakított új Future Mobility Park mutatja be – ez nem más, mint egy innovatív teszt- és élménypálya a vásárváros közepén.

Az Automechanika szakvásárral egyidejűleg és annak közvetlen szomszédságában rendezik a Festhalle csarnokban a Hypermotion-t, ahol a mobilitás és a logisztika felhasználói és fejlesztői először találkoznak a járműipari másodpiac szereplőivel. Ez hasznos szinergiákkal kecsegtet mindkét rendezvény látogatóinak, ugyanis az autóipar vezető szerepet tölt be a mobilitási iparban, a járműipari logisztika pedig meghatározó szereplője a logisztikai iparágnak. Mindkét rendezvény további szinergákat kínál a másiknak. Ebből következően a szereplők hasonló kihívásokkal és kérdésekkel szembesülnek. Danilo Kirschner, a Hypermotion Frankfurt igazgatója erről így nyilatkozott: „A két rendezvény között technológiai szempontból izgalmas kapcsolódások vannak például az alternatív hajtásrendszerek, a könnyűszerkezetes kialakítással járó kérdések, az IoT rendszerek, a változásokat elviselő nemzetközi beszállítói láncok megteremtése és optimalizálása területén, de sok egyéb tekintetben is.”

A jövő évben 2022. szeptember 13-17. között rendezik az Automechanika Frankfurt szakvásárt, ezt követően pedig visszatér a megszokott kétéves rendezési gyakoriság.

(Esemény Menedzser)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

More details
Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

More details
Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

More details
Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

More details
Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details
Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

More details