Nyomtatás

futureBIZ üzleti jövőkutató konferencia, 2026. május 7.

27

Mi a közös Neumann János sejtautomatáiban és abban a kényszerben, amivel emberi pszichét tulajdonítunk egy algoritmusnak? A választ a futureBIZ 2026 – üzleti jövőkutató konferencia neves előadói adják meg, május 7-én az UP Rendezvénytéren. Prof. dr. Csányi Vilmos etológus és dr. Ludvigh Károly pszichiáter rendhagyó perspektívából történő elemzései is segíthetnek a döntéshozóknak abban, hogy a jövőt tudatosan építhető folyamatként kezeljék.

Az esemény célja, hogy a résztvevők a szorongás helyett tudományos alapokon nyugvó, higgadt válaszokat kapjanak a holnap kihívásaira. A jövő nem egy távoli, megfoghatatlan misztérium, hanem tudatos döntések és tudományos elemzések sorozata. Prof. dr. Csányi Vilmos Széchenyi-díjas biológus szerint a legnagyobb hiba, amit a jövővel kapcsolatban elkövetünk, hogy nem látjuk a rendszereket az elképzeléseink mögött.

„A jövő absztrakt gondolat, elképzelés eddig nem tapasztalt eseményekről. Az emberi elképzelések gyakran gyerekesek, mert csak egy-egy technikai vívmányra fókuszálnak, a feltételekre nem.”

A megvalósíthatóság csapdája

Az etológus a konferencián beszélni fog az „édeni struktúráról”, amely egy Neumann Jánoshoz kötődő matematikai felismerésből fakad. Ezek olyan rendszerek, amelyek ugyan elvben működőképesek, de soha nem tudnak maguktól létrejönni.

Csányi Vilmos szerint a jövőkutatásnak az a fontos feladata, hogy azt vizsgálja, egy elképzelés megvalósítható-e, vezet-e hozzá egy megvalósítási sorozat, vagy pedig nem.

„Amikor valaki egy találmányról, egy új szociális rendszerről beszél, akkor nemcsak az a kérdés, hogy az milyen jó, hanem az, hogy vezet-e lépésenként hozzá egy megvalósítási út. Ha nem vezet ilyen út, akkor ez csak egy szólam” – fogalmazott.

Szavai szerint a jövőkutatás lényege nem a jóslás, hanem annak eldöntése, hogy egy vágyott célhoz vezet-e reális út a jelenből. A professzor hangsúlyozta, hogy a társadalom gyakran olyan ideák után fut, amelyek megvalósíthatatlanok, mert a vezetők csak a vonzó végeredményről beszélnek, de a holnap konkrét lépéseiről nem.

Az AI mint „trónbitorló” 

A tudattalan mintha rendelkezne egy jövőre vonatkozó próféciával, a művészet, már régóta egy „AI-domináns” jövőt vetítene előre.

Dr. Ludvigh Károly pszichiáter és tanácsadó a technológia mögötti emberi lelket – vagy annak hiányát – kutatja. Előadásában pszichológiai szemszögből vizsgálja majd a mesterséges intelligenciát, beszél az AI személyiségképéről és az emberi viszonyulás lehetőségeiről.

„Társasági lények vagyunk, a kapcsolatok tartanak minket életben, amiket érzelmek hoznak létre. A tárgyakra, emlékekre is érzelmeket vetítünk. Kedves nekünk egy régi kávéscsésze. Ha nem indul az autónk, dühösek leszünk, ha lefagy a számítógépünk, szidjuk, mint a bokrot. Választásainkat is érzelmi alapon hozzuk meg.”

A pszichiáter szerint az AI is ilyen „élő kapcsolatként” jelenik meg az életünkben, egyszerűen nem tudunk nem érzelmileg viszonyulni hozzá és felruházzuk emberi vonásokkal, ez persze automatikusan, ösztönösen történik.

„Úgy kellene bánnunk vele, mint egy szép, félig szelídített állattal. Tiszteljük, becsüljük, használjuk is, de távolságot tartunk tőle, és semmi esetre sem engedjük belső tereinkbe, és nem ülünk vele egy asztalhoz ebédelni.”

Ludvigh Károly arra is figyelmeztet, hogy bár az AI verbális képességei briliánsak és magabiztosan társalog, valójában „nincs lelke”. A felhasználók mégis valódi kötődést alakítanak ki vele, ami egyirányú és gyakran függőséghez vezet. 

„Történelmi léptékben mérve egy másodperc alatt kaptunk egy mindentudó kísérőt. A természet hierarchikus rendszer, és az emberi természet is vágyik a dominanciára, részben úgy, hogy ő kapjon egyértelmű iránymutatásokat „felülről”. Nagy harc folyik a világban ezért a domináló helyért, és az AI igen nagy esélyekkel rendelkező „trónbitorló” lehet. Elgondolkodtató, hogy a művészet, amely sok vonatkozásban projekciókkal dolgozik, mintha már régóta egy ilyen „AI-domináns” jövőt vetítene előre; mintha a tudattalan rendelkezne egy ilyen jövőre vonatkozó próféciával. Közben szép lassan leértékelődünk. Amit nyerünk az AI- val, azért könnyen túlzott árat fizethetünk, hiszen a lelkünket visszük a vásárra.”

Stratégiai iránytű a bizonytalanságban

A futureBIZ 2026 konferencia nem csupán elméleti kérdéseket boncolgat. A szervező Kreatív Kontroll Kft. célja, hogy a résztvevők – köztük milliárdos árbevételű cégek vezetői – tudományos alapokon nyugvó eszközöket kapjanak a várható válságok és technológiai váltások kezelésére.

A konferencia kiemelt témái között szerepel, hogy hogyan alakul át a döntéshozatal és a kontroll a gyors környezetben. Mi a digitális eszközökbe vetett bizalom és a kultúra szerepe, az AI és automatizáció hogyan teremt új bevételi forrásokat és hogyan növeli a hatékonyságot az üzleti életben.

Az eseményen előadást tart mások mellett dr. Schwab Richárd gasztroenterológus, Gelencsér András akadémikus és dr. Kiss László csillagász is, a házigazda pedig Süveges Gergő újságíró lesz.

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek