2026. június 30., kedd - Pál

Rendezvények

Nehéz helyzetbe kerülnek kisebb cégek, mert nem vehetnek részt vásárokon

794

A vásárok elmaradásával szorult helyzetbe kerülnek a rendezvényszervezők, és persze a konferenciaturizmus elmaradása a vendéglátóipart is rosszul érinti, de az események kárvallottjai között említendők azok a cégek is, amelyek termékeikkel, szolgáltatásaikkal nem tudnak így megjelenni a potenciális ügyfeleik előtt.

A probléma különösen súlyos Németországban, ahol tulajdonképpen már az 1400-as évek óta rendeznek szakmai kiállításokat a New York Times összefoglalója szerint.

Ezeken az eseményeken a cégek képviselői nemcsak üzletelhetnek egymással, hanem tájékozódhatnak is a piaci folyamatokról, az új fejlesztésekről és szereplőkről. Ezt sok magyar vállalkozónak sem kell hosszasan magyarázni, hiszen ők is rutinszerűen vesznek részt a saját ágazatuk egy-két évente megrendezett szakmai kiállításán, nagyon gyakran Németországban.

A nagyobb, nemzetközi értékesítési részlegeket, sales-eseket is fenntartó vállalatoknál könnyebb áthidalni ezeknek a lehetőségeknek a hiányát, nem csoda tehát, hogy a cikkben idézett adatok szerint az 500 főt meghaladó méretű cégek terveznek a leginkább spórolni a kiállításokon való megjelenéssel. A kisebb cégek erőforrásai ugyanakkor csak megalkuvásokkal teszik lehetővé, hogy saját szervezésű online eseményekkel pótolják az elmaradó vásárokat.

A kis és közepes vállalkozások számára a szakmai kiállítások ablakot jelentenek a világra

– mondta el a lapnak egy dán szemüvegkészítő vállalkozás vezetője, míg egy sportruházatot gyártó cég vezető értékesítője a kirakatokhoz hasonította a rendezvényeket. Az egyik vásárokra szakosodott német rendezvényközpont szervezője pedig kiemelte, hogy bizonyos cégek az értékesítésük 80 százalékát a vásárokon kötött üzleteknek köszönhetik.

A járvány előtti időkig a tíz legjelentősebb vásár közül négyet megrendező Németországban ugyan a látogatók számának korlátozása és egyéb óvintézkedések mellett, de az idei év jelentős részében elvileg meg lehetett tartani ezeket a rendezvényeket. Az utazási korlátozások és az utolsó pillanatban történő lemondás lehetősége azonban elrettentették a kiállítókat, közülük is főleg a külföldieket, így a legtöbb esemény végül elmaradt. Helyettük gyakran a rendezvények szervezői is internetes megoldásokkal igyekeztek előrukkolni, miközben éppen attól tartanak, hogy a járvány lecsengése után ezek az online próbálkozások fogják beárnyékolni az üzleti kilátásaikat.

Mindezek következtében természetesen jócskán megcsappantak a vásárokhoz köthető bevételek Németországban is, amelyek a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet számításai szerint egy erősebb évben nagyjából 28 milliárd eurót tesznek ki. Ez az összeg idén a szervezőktől kezdve az éttermeken, szállodákon és fuvarosokon keresztül egészen a standokat készítő és összeszerelő asztalosipari vállalkozásokig sok különböző szereplő kasszájából fog hiányozni. Az elmaradó üzleti megállapodások, találkozások és a fejlesztésekre sarkalló beszélgetések és felismerések hiánya nyomán keletkező veszteséget pedig aligha lehet számszerűsíteni.

(Forrás: g7.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.

Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.

More details
Future of Finance, 2026. szeptember 23.

Future of Finance, 2026. szeptember 23.

More details
Back to Europe, 2026. október 6.

Back to Europe, 2026. október 6.

More details
Budapest Economic Forum, 2026. október 7.

Budapest Economic Forum, 2026. október 7.

More details
Energy Investment Forum, 2026. október 8.

Energy Investment Forum, 2026. október 8.

More details
Nyugat-magyarországi Economic Forum, 2026. október 15.

Nyugat-magyarországi Economic Forum, 2026. október 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője