2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Belföldi vásárok

53. Műegyetemi Állásbörze, 2023. Március 21-22.

846

Március 22-én és 23-án, több mint 140 kiállítóval, valamint közel 1200 állásajánlattal várja az érdeklődőket az 51. Műegyetemi Állásbörze. Hazánk egyik legrangosabb álláskereső rendezvénye idén hibrid módon kerül megrendezésre. Ezúttal a legtöbb állásajánlat villamosmérnököknek szól, de a legkeresettebbek között vannak az informatikusok és a gépészmérnöki végzettséggel rendelkezők is.

A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Idén több újítással, színesebb programokkal, és számos új csatornával is készülnek a szervezők.

„Az elmúlt évek járványhelyzete megkövetelte, hogy online formában szervezzük meg az állásbörzét, 2021 őszén egyedülálló módon, hibrid formában került megrendezésre, és a tavalyi év sikeri alapján 2022 tavaszán ismételten hibrid – online és jelenléti – változatban tudnak az érdeklődők válogatni a több ezer  ajánlat közül. Az online térben a vállalati szférában leginkább elterjedt és a távoktatásban is használt Microsoft Teamsen keresztül jöhet létre az interaktív kapcsolat. A kiállítói csatornákra a www.muegyetemiallasborze.hu oldalon keresztül jelentkezhetnek be az álláskeresők. Ezeken a felületeken csetelhetnek, beszélhetnek a vállalatok képviselőivel, illetve a platform videóinterjú lebonyolítására is alkalmas. 15 kiállítóból többen is izgalmas és interaktív előadásokkal várják az érdeklődőket” – mondta Orbán Balázs ügyvezető igazgató szervező.

A legkeresettebb szakmák

A legnagyobb kereslet idén is a villamosmérnökökre (111) van. Gépészmérnököt 96 cég keres, míg mérnökinformatikusokat 94 cég szeretne alkalmazni. A villamosmérnöki és Informatikai karon végzett hallgatókat további 120 cég keres különböző pozíciókba, de sokan keresnek mechatronikai mérnököket, építészmérnököket, szerkezet-építőmérnököket, valamint műszaki menedzsert, pénzügy és számviteli szakembert, gazdálkodás és menedzsment szakembert, járműmérnököt, vegyészmérnököt és alkalmazott matematikust is.

„A Műegyetemi Állásbörze kezdetéig több mint 1200 állásajánlatot kínálnak az üzleti partnereink, de ez dinamikusan nő és folyamatosan bővül az állásbörzét követően is.

A munkaadók sokszínűségét jellemzi, hogy foglalkoztatottságuk 11 és 57000 fő között mozog. A vállalatoknál foglalkoztatott felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya pedig szektortól függően 9-100 százalék közötti, átlagosan 65,5 százalék. A kiállítóink között több egyetemi szervezet és nemzetközi versenyeken résztvevő sokszorosan díjazott versenycsapat is szerepel” – tette hozzá a szervező.

Munkaerő változások a pandémia után

A gyártóiparon és a turizmuson kívül gyakorlatilag minden egyéb szegmensben továbbra is adott a lehetőség az otthoni munkavégzésre, sőt, sok cégnél teljes munkaidőben home office-ban dolgoznak az alkalmazottak. A Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített friss felmérés szerint várhatóan a pandémia után is marad a home office rendszere. A közvélemény-kutatásban megkérdezett munkáltatók többsége az adókedvezmények hatására sem tervezi növelni a 25 év alattiak számát a cégnél, ám többen vélik úgy, hogy sokkal nehezebb a pandémia kirobbanása óta megfelelő jelöltet találni egy-egy pozícióra. A felmérésben több száz céget, köztük 100 börze kiállítót, IT-cégeket, a turizmusban érdekelt vállalatokat, továbbá marketinges és jogi tanácsadással foglalkozó cégeket kerestek meg.

Megújult külső, új arculat és Podcast

Az idei évtől a rendezvény új arculatot kapott. „A hallgatói fókuszcsoportos beszélgetés és felmérés eredménye lett az, hogy meg kell újulnunk. Más lett a logó is, új stílusjegyeket tartalmaz, a színe és a formája követi a mai irányzatokat. Ám újdonság az is, hogy elindult a Keress jól! című Podcast csatornánk is, amivel minden megosztón jelen vagyunk” – árulta el Orbán Balázs .

Az esemény ingyenes és nyitott minden hallgató, pályakezdő és felsőfokú végzettséggel.

Műegyetemi Állásbörze

Időpont: 2023. Március 21-22.
Helyszín: 1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3. - BME K ÉS Q ÉPÜLET
Kiállítók, állásajánlatok és további információk: 
www.muegyetemiallasborze.hu

I Forrás: Esemény Menedzser

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.

Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.

More details
Future of Finance, 2026. szeptember 23.

Future of Finance, 2026. szeptember 23.

More details
Back to Europe, 2026. október 6.

Back to Europe, 2026. október 6.

More details
Budapest Economic Forum, 2026. október 7.

Budapest Economic Forum, 2026. október 7.

More details
Energy Investment Forum, 2026. október 8.

Energy Investment Forum, 2026. október 8.

More details
Nyugat-magyarországi Economic Forum, 2026. október 15.

Nyugat-magyarországi Economic Forum, 2026. október 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője