2026. március 19., csütörtök - József

Belföldi vásárok

A Lakberendezők Országos Szövetsége virtuális kiállításra várja a látogatókat, 2021. február 28.

1266

A Lakberendezők Országos Szövetsége (LOSZ) november végén megnyílt „Többszemközt – Design Kollaboráció térben és időben” – című online szakmai kiállítása elsősorban a lakberendező és belsőépítész szakmát célozza, de nyitva áll a lakberendezés iránt érdeklődő nagyközönség számára is.

A kiállítás még három hónapig, 2021. február 28-ig látogatható.

Érdemes folyamatosan követni az oldalt, mert a három hónap alatt megújuló tartalmak, új események és aktualitások jelennek meg a virtuális térben. A Szövetség tervei szerint a három hónapot követően igény esetén a kiállítás online terét egy folyamatosan elérhető szakmai platfommá szeretnék alakítani, mely a tervezők és a kiállítók közötti gyors és hatékony kommunikációt támogatja, biztonságos módon.

A dizájnszakmában óriási jelentősége van a kiállításoknak, a céges bemutatóknak, szakmai rendezvényeknek. Idén a járványhelyzet miatt több fajsúlyos rendezvény mellett elmaradt a Szövetség immáron öt éve, hagyományosan szeptember végén rendezett egynapos szakmai rendezvénye, amelyen naponta akár 200 tervező is megfordul, akik személyesen találkoznak és konzultálhatnak a cégekkel.

A LOSZ a szakmai együttműködés lehetőségét szeretné továbbra is megadni a kiállító vállalatoknak és tervezőknek, ezért támogató cégek együttműködésével egy virtuális tér kialakítása mellett döntöttek, ahol a legfrissebb lakberendezési és belsőépítészeti termékek és innovációk tekinthetők meg a szakmai- és nagyközönség számára egyaránt. A kiállítók között jelenleg a tagság és külső cégek is jelen vannak – többek között a, Grohe, Schneider Electric, Berker, Europa Design, Miele, SpaTrend, Tubadzin és Whirlpool – a rendezvényhez kiállítóként is bármikor lehet csatlakozni.

A virtuális térben megtalálhatók az egyes kiállítók elérhetőségei. Minden hétre újabb interaktív programokat terveznek, amelyek a LOSZ Facebook oldalán és weboldalán lesznek nyomon követhetők. Az legutóbbi ingatlanpiaci intézkedéseket követően jövőre várhatóan sok otthon fog megújulni, melyhez a Szövetség tervezői minden új információval és szaktudásukkal állnak a megrendelők rendelkezésére.

Ács Erzsébet, a Lakberendezők Országos Szövetségének elnöke elmondta: „Számunkra is új tapasztalat volt az online térben megrendezett kiállítás és virtuális élménynapok. Természetesen ez a felület nem pótolja a személyes találkozásokat, de nem is ez a célunk, hanem hogy az átmeneti helyzetben is a lehető letöbb lehetőséget biztosítsuk tagságunknak a bemutatkozásra és konzultációra. A megnyitót követő biztató visszajelzések alapján úgy gondoljuk, ez egy sikeres kezdeményezés arra, hogyan működhet hatékonyan egy már bevált fórum a virtuális térben, melyet a jövőben szeretnénk további elemekkel bővíteni és minél kreatívabban kihasználni”.

A belépés ingyenes, és nem szükséges regisztráció.

A kiállítási térbe az alábbi linken lehet ellátogatni>> lakberendezok.hu

(Forrás: realista.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője