Nyomtatás

Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

500

Nemzetközi szakácsversenyt rendezett a Delirest, melynek középpontjában a magas színvonalú munkahelyi vendéglátás mellett a gasztronómiához kötődő fenntarthatóg állt. A megmérettetésen a vállalatcsoport négy országa által delegált csapatok mutathatták meg tudásukat, melyet a nemzetközi szakemberekből álló zsűri szakmai és környezetvédelmi szempontok szerint bírált el.

“A fenntarthatóság a gasztronómiában sokak számára a modern alapanyagokat és a költséghatékony működést jelenti, de valójában ennél sokkal többet takar. A foodwaste, azaz a feldolgozás során keletkező hulladék csökkentése vagy az ételek előállításához szükséges energiafelhasználás minimalizálása ugyanúgy a fenntarthatóság alappillérei” – mondta Nyerges János, a Delirest tulajdonosa.

Közép-Európa négy országában összesen mintegy 250 000 főt étkeztetünk napi szinten. Mivel cégünk elhivatott a fenntarthatóság mellett, így kiemelt figyelmet fordítunk a folyamatos innovatív megoldások bevezetésére a munkahelyi gasztronómia területén is. Az élelmiszeriparban, a vendéglátásban különösen fontos a fenntartható gyakorlatok kialakítása és alkalmazása, mivel az élelmiszer előállítása, feldolgozása és szállítása önmagában is jelentős környezeti hatással jár. A régió piacvezető cégeként felelősek vagyunk azért, hogy az ételek elkészítése és kitálalása során minimalizáljuk az ökológiai lábnyomunkat, csökkentsük az élelmiszerpazarlást. Együttműködések kialakításával segítsünk helyi termelőket és fenntartható gyakorlatokat, ahol a fókuszban a környezetvédelem és a társadalmi felelősségvállalás áll”- tette hozzá a vezető.

A versenyen Csehország, Magyarország, Románia és Szlovákia 2-2 csapatot indított, akiknek kötelező alapanyagként sertéshús, méz és joghurt felhasználásával kellett adott időre elkészíteni egy 2 fogásos menüből (előétel-főétel, vagy főétel-desszert) 20 adagot.
A nemzetközi szakemberekből álló zsűri az ételek minősége mellett kiemelt figyelmet fordított a szezonalitásra, a három kötelező alapanyag innovatív felhasználására és ízharmóniájára, illetve a tálalásra is. A bírálati szempontok között a fenntarthatósági követelmény is szerepelt: az ételkészítés során minél kevesebb nyersanyag felesleg keletkezzen, és az ételek elkészítése minél kisebb energiafelhasználás útján valósuljon meg.

A verseny nyertese a Delirest Slovakia East csapata lett, az általuk kreált ételsor:

  • Sertésszűz terrine karalábépürével, tavaszi zöldségekkel és hagymamártással

  • Cékla-ravioli friss sajttal töltve, joghurt mousse eperrel, mézes tuile és fehér csokoládépor

A március elején megrendezett, a hazai gasztronómiai szakma legnagyobb kiállításán, a SIRHA-n tartott Közszöv (Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége) közétkeztetési szakácsverseny döntőjén a Delirest Magyarország két csapata is kiváló eredményeket ért el.

A Delirest Szeged arany minősítést és a Bocuse dOr különdíját kapta, a Delirest Savaria pedig ezüst minősítést és az első nap közönségdíját érdemelte ki.
A Delirest 4 országban 6 000 fővel dolgozik azon, hogy egészséges és minőségi étkeztetést nyújtson, fenntartható módon, a legmagasabb szintű normáknak megfelelően, mindezt kikapcsolódást és feltöltődést biztosító környezetben.

I Forrás: Üzleti Hírszerzés

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek