2026. január 18., vasárnap - Piroska

Hírek

Itt a nyár, előzzük meg a vízi baleseteket

1198

Magyarországon a kétezres évek elején 40 gyermek veszítette életét a 0 és 18 év közötti korosztályban vízbefulladás miatt, míg 2021-re ez a szám 9-re csökkent. A növekvő odafigyelés és tudatosság segíti visszaszorítani a baleseteket. A vízfelületek lefedése, a folyamatos felügyelet, és a vízbiztonsági intézkedések mind minimalizálják a vízbeesés kockázatát a gyermekek, de akár a házi kedvencek számára is.

A WHO és az UNICEF legutóbbi gyermekek sérüléseinek megelőzéséről szóló globális jelentése szerint, naponta hozzávetőleg 2000 gyerek veszti el az életét balesetben. Ezeknek a fele azonban megakadályozható lenne megfelelő odafigyeléssel. Idén egy kétéves kisfiú halt bele majdnem a felügyelet nélküli medencébe esésbe, de az ő életét végül sikerült megmenteni a mentőknek újraélesztéssel. Magyarországon a kétezres évek elején a 0-18 év közötti korosztályban 40, 2019-ben 4, 2020-ban 7, 2021-ben pedig 9 gyermek hunyt el vízbefulladás miatt. Az ezredfordulótól kezdve azonban egyre csökkent a halálos balesetek száma, ami egyrészt köszönhető a felnőtt társadalom nagyobb odafigyelésének, a Mentőszolgálatnak, civil szervezetknek, például a Vízimentők magyarországi Szakszolgálatának, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány munkájának és a különböző kampányoknak, melyek felhívják a figyelmet a vízi balesetekre, de a vízbeesést gátló eszközök, termékek használata is jelentős szereppel bír a probléma megelőzésében.

Dr. Kassai Tamás, a Budapesti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ osztályvezető főorvosa, traumatológus és kézsebész szakorvos, gyermektraumatológus specialista, valamint a Magyar Gyermekmentő Alapítvány kivonuló mentőorvosa szerint 3 módon lehet megelőzni a víz alá merüléssel kapcsolatos baleseteket.

„Elsődleges prevenció, hogy nem engedjük a gyermekeket a tengerbe, Balatonba, családi medence köré egyedül, folyamatos figyelmet szentelünk számukra, amíg a parton vagy a kertben tartózkodunk. Utóbbi esetet tekintve nagyon fontos a megelőzésben a medencék körbekerítése, vagy azok lefedése. Másodsorban az olyan eszközök használata, mint például a galléros mentőmellény vagy az úszógumi nagy biztonságot nyújthat viselőjének. Ezeken túl a megfelelő elsősegélynyújtás és az azonnali ellátás is kiemelt szereppel bír a baj bekövetkeztekor” – nyilatkozta a főorvos.

Azzal kapcsolatban, hogy milyen idős korú gyerekekre kell leginkább odafigyelni, Dr. Kassai Tamás úgy fogalmazott: „A problémában leginkább a 4 év alatti kisgyermekek érintettek, akik a víz mellett, olykor felügyelet nélkül játszanak legyen szó kisebb, felfújható vagy beépített kerti medencéről. További érintett korosztály a kamaszoké, akik kockázatértékelése olykor nem megfelelő. Az ő esetükben viszont többnyire nyílt vízi balesetekről beszélhetünk”.

Ma már többféle megoldás érhető el a medencével rendelkező családok számára annak érdekében, hogy gyermekeiket vagy akár kisállataikat is biztonságban tudják a kertben. Ilyen hasznos eszköz például a medence riasztó, amely érzékeli a víz felszínén lévő hullámokat, és hangjelzéssel hívja fel a figyelmet, arra, ha valaki beleesett a medencébe. Másik, hazánkban is elérhető biztonságos megoldás a medencefedés, amely meggátolja, hogy a család legkisebb tagjai a játék hevében beleessenek a vízbe. A medencéken túl érdemes gondolni a pezsgőfürdők vagy kerti tavak, akár ideiglenes lefedésére is.

“A medencék körüli kerítés vagy riasztó önmagában nem biztos, hogy távol tarja a gyermeket a víztől, ha be akarnak jutni oda. Azoknál a háztulajdonosoknál, akiknél kerítés védi a medencét, ennek ellenére is előfordulnak balesetek, hiszen a gyerekek át tudnak mászni azokon. A behúzható és zárható medencefedéssel rendelkező családok azonban képesek megelőzni a legtöbb otthoni vizes balesetet, meggátolva, hogy a gyerekek vagy négylábú kisállatok a vízbe essenek. A legbiztonságosabb medencefedések beépített zárral is ellátottak és extrém tartós, magas minőségű anyagokból épülnek” - mondta el Bödök Aladár, a medence- és teraszfedések gyártásával foglalkozó Alukov Hungária Kft. ügyvezetője.

I  Forrás: Üzleti Hírszerzés

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője