2024. március 29., péntek - Auguszta

Hírek

Biciklivel is eljuthatunk a balatoni fesztiválokra

1083

Tavaly augusztusban adták át a BuBa, azaz a Budapest-Balaton kerékpáros útvonalat, amit a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) egy kerékpáros túrával, az I. BuBa Epic-kel ünnepelt meg. A szövetség idén is megszervezi az eseményt, ezúttal azonban több újítás is színesíti a kerékpáros teljesítménytúrát.

Az idei lesz az első olyan szervezett biciklis teljesítménytúra, ahol Budapesttől egészen a magyar tengerig tekerhetünk a BuBa kerékpáros útvonalon, hogy az út végén a nyári melegben egy nagyot csobbanjunk. A tavalyi teljesítménytúrára ugyanis októberben került sor.

Még mindig úgy érezzük, hogy sokak számára egy beteljesületlen álom, hogy letekerjenek a Balatonhoz, hiszen még mindig új ez az út és sokan még nem próbálták ki, főleg mert a tavaly augusztusi átadás már a szezon végére esett. Idén lehet majd először úgy végigmenni rajta, hogy az ember a végén csobbanhat egyet a Balatonban”

- magyarázta Dominus Ákos, az esemény ötletgazdája.

Biciklivel tekerhetünk a Bondoró Utcaszínház Fesztiválra

Dominus Ákos azt is elárulta, a második BuBa Epic az előzőhöz képest több új elemmel is bővül.

Az idei esemény egyik újdonsága, hogy mivel sokaktól kaptuk azt a visszajelzést, hogy nehéz az útvonal, ezért kétnapos teljesítésre is lesz lehetőség. Erre kifejezetten várjuk a családok, baráti társaságok jelentkezését, akik esetleg nem érzik olyan rutinos kerékpárosnak magukat, hogy az egész utat egyben letekerjék és inkább egyéni szállással, két nap alatt oldják meg a táv teljesítését.”

A szervezők ötszáz résztvevőt várnak a június 30. és július 1. között megrendezett eseményre, ahol három frissítőpont lesz és 125 kilométert kell letekernie a résztvevőknek.

Aki egy nap alatt teljesíti ezt a távot, azok számára egy igazi kihívást jelent, míg a kétnapos túra egy remek közösségi, csapatépítő programnak ígérkezik. Az útvonalon nagy segítség lehet az ingyenes Kerékpárosbarát alkalmazás, aminek a segítségével nem csak a szállásokat választhatjuk ki az útvonalon, de a pihenőhelyeket és az éttermeket is könnyűszerrel megtaláljuk ezen az útvonalon is, ráadásul bármi probléma adódna a kerékpárral, az applikáció a szerviz pontokat is jelzi”

- tette hozzá Dominus Ákos.

A program másik újítása, hogy a teljesítménytúra az Európa Kulturális Fővárosa program részeként valósul meg, ami arra is felhívja a figyelmet, hogy környezetbarát közlekedési eszközökkel is megközelíthetőek a programok és a fesztiválok. Éppen ezért a Bondoró Utcaszínház Fesztivál időpontjában tartott eseményt célja is a fesztivál bejáratában lesz.

Akik az eseményen részt vesznek, mindenképpen érdemes a Bondoró fesztiválon is körülnézni, hiszen a BuBa Epic-en résztvevők kedvezményesen válthatnak jegyet a fesztiválra is. Aki mégsem vágna neki a biciklis útnak, természetesen más módon is eljuthat a Bondoró Fesztivál négynapos programjaira. Aki csak egy napra ugrana le a fesztiválra, vagy nem szeretné végigtekerni a távot, vonattal is megteheti az utat, hiszen Balatonalmádi ad helyet a rendezvénynek, ami remekül megközelíthető így is. Mindenképpen érdemes kilátogatni majd ide, rengeteg nagyszerű program várja majd a résztvevőket”

- fejtette ki Domius Ákos.

Bármikor neki vághatunk a Budapest-Balaton távnak

Azoknak sem érdemes azonban elkeseredni, aki szívesen teljesítenék ezt a távot, ám az időpont nem megfelelő a számukra, ugyanis szép időjárás mellett bárki kipróbálhatja magát a kerékpáros útvonalon.

"További csoportos biciklizéseket is tervezünk majd egy-egy kulturális programra, itt is szem előtt tartva az Európa Kulturális Fővárosa esemény egyik kulcsüzenetét, miszerint a fenntarthatóságra ügyelve, környezetbarát módon is eljuthatunk a programokra. Ezekkel kapcsolatban érdemes a MAKETUSZ honlapját figyelni, hiszen folyamatosan frissítjük a program naptárunkat. De természetesen bárki kipróbálhatja ezt az útvonalat egyénileg is, hiszen nem csak a sport miatt, de a táj miatt is érdemes végigtekerni rajta” - mondta a BuBa Epic ötletgazdája.

| Forrás: MAKETUSZ

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

More details
Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

More details
Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

More details
Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

More details
Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details
Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

More details