2022. december 4., vasárnap - Barbara, Borbála

Hírek

Szállodai rendezvénypiac: erős év vége, bizonytalanabb jövő

136

A nagyrendezvények létszámának csökkenése és a megrendelők kötelezettségvállalásának utolsó pillanatra halasztása egyaránt érzékelhető jelenség a hazai szállodai rendezvénypiacon. Az általunk megkérdezett hotelek ugyanakkor továbbra is erős őszi-téli keresletről számoltak be.

A rendezvénypiac jelenlegi dinamizmusában több tényező is szerepet játszik. Egyrészt még mindig vannak olyan, a Covid miatt elhalasztott események, amelyekre most kerítenek sort a megrendelők; másrészt a jövőt beárnyékoló gazdasági bizonytalanság is sokakat arra indít, hogy addig, amíg lehetőségeik és a külső körülmények engedik, nyélbe üssék a rendezvényeket.

Nem meglepő, hogy a nyersanyagok drágulása miatt a szolgáltatók áremelésre kényszerültek, s az is egyre többször fordul elő, hogy a helyszínek irányárat adnak meg, vagy fenntartják az árváltoztatás jogát a cateringet illetően. Ezzel együtt az áremelkedésre vagy a romló gazdasági körülményekre hivatkozva egyelőre csak kevesen állnak el a megrendelésektől. Ugyanakkor a helyszínválasztásban a jó ár–érték arány mellett jellemzően a szolgáltatók rugalmassága és a lemondhatóság is fontos szerepet játszik.

Rugalmasság, minőség, gyorsaság

Páris Gyula, a Corinthia Hotel Budapest vállalati értékesítési igazgatója is erős rendezvénypiaci keresletről számolt be mind az idei évi, akár kisebb, last minute, mind a jövő évi, 300-400 szobás nagykonferenciákat illetően. „Szállodánkat 90 százalékban külföldi vendégek, illetve cégek választják, ebben nem látszik elmozdulás az elmúlt évekhez képest. A megvalósulási arány sem változott, tíz lekérésből három-négy rendezvény valósul meg. Jelen pillanatban nem érkeznek a korábbaiktól eltérő indokkal lemondások. Erős versenyt ugyanakkor továbbra is érzékelünk, amit a növekvő árak még szorosabbá tesznek" – hangsúlyozta.

A nyersanyagok drágulására a Corinthia Hotel Budapest is kénytelen árkompenzációval válaszolni. Idén mintegy 10-15 százalékos áremelésre volt szükség a rendezvények területén, s 20-30 százalékos drágulás az, amit Páris Gyula szerint a megrendelők még tolerálnak. Ugyanakkor hozzátette, hogy a corporate szegmensben tudnak egy évre előre tervezni, másfajta megkeresések esetén személyre szabott árral dolgoznak.

Tendenciaként említette, hogy a partnerek részéről egyre nagyobb az igény a szerződéses, valamint a fizetési feltételek rugalmasságára, illetve a minőség és a gyorsaság is fontos tényező. A jövő évre magas működési költségekkel számolnak, de pozitív kilátásokkal, reményekkel és rengeteg leszerződött rendezvénnyel tekintenek a 2023-as év elé – összegzett az értékesítési igazgató.

Személyre szabott megoldások

„Egész évben élénk érdeklődést érzékelünk, és az ünnepi időszak is intenzívnek ígérkezik. Per pillanat

úgy gondolom, hogy a járvány következtében összeomlott rendezvényszektor kezd dinamikusan visszaépülni. Nem csak én érzékelem így, hanem a piac is ezt igazolja"

- válaszolta kérdésünkre Hirth-Pirgi Zsuzsanna, a Ritz-Carlton Budapest értékesítési és marketingigazgatója.

A szállodában jelenleg a belföldi megkeresések dominálnak a konferenciák és szakmai találkozók terén, ugyanakkor a hotel továbbra is inkább üzleti vendégeket fogad. A válság miatt a vállalati ajánlatkéréseknél az ár és a hatékonyság kiemelt szempont, de a megrendelők a minőséget illetően sem akarnak kompromisszumot kötni – hangsúlyozta Hirth-Pirgi Zsuzsanna.

„Természetesen érzékeljük a változásokat, és igyekszünk alkalmazkodni hozzájuk. Arra törekszünk, hogy a legkisebb részletig együtt gondolkozzunk az ügyfeleinkkel, és segítsük megvalósítani az elképzeléseiket. Azt tapasztaljuk, hogy a partnereink számára nagyon fontos a szálloda elhelyezkedése, a szolgáltatások és a gasztronómiai megoldások innovativitása és magas színvonala. Természetesen vannak különleges igények is, jellemző tendencia, hogy a megrendelőink jelenleg kisebb, exkluzív rendezvényeket szeretnének, és igénylik a kreatív, személyre szabott megoldásokat. Ezt az irányt, az egyedi igényekre szabott, különleges, akár kislétszámú események megrendezését jövőre is szeretnénk továbbvinni, s emellett 2023-ban a CSR területén is sokkal aktívabb szerepet fogunk vállalni" – tette hozzá az igazgató.

Csúszik a megrendelői kötelezettségvállalás

A Budapest Marriott Hotel csapata a magyar megrendelői piacról jelenleg nagyon erős keresletet tapasztal, különösen az idei évre – tudtuk meg Parti János értékesítési és marketingigazgatótól. A szálloda jelenleg nagyon magas kihasználtsággal üzemel, ez egyaránt igaz a valós fizikai kapacitásokra (terem és szoba) és az emberi erőforrásokra.

„A belföldi megrendelői körünk most már világosan látja az idei üzleti évet, és pontosan meg tudják határozni, hogy mekkora összeget költhetnek rendezvényekre. Sőt a hátralévő hónapokra bizonyos szektorokban még tartalékaik is vannak, ezért az év végi rendezvények iránt kimondottan élénk a kereslet.

Az inflációt követve emeltünk az árainkon, de ennek drámai hatását egyelőre nem tapasztaljuk, lemondások is csak szórványosan fordulnak elő. 2023-ra viszont még kisebb bizonytalanságot érzünk" – mondta az igazgató.

Ezzel párhuzamosan a nemzetközi érdeklődés élénkül, a megkeresések száma azonban egyelőre nem éri el a 2019-es évi volumen 50 százalékát. Parti János szerint ez az adat még így is kedvező. A Marriottnál úgy érzékelik, mintha Budapest lassanként visszakerülne a nemzetközi MICE vérkeringésbe, és nem csak a hagyományos európai vagy észak-amerikai piacokról, hanem például a Távol-Keletről is tapasztalnak érdeklődést.

Parti János hozzátette, hogy a korábbi 250-300 fős nagyrendezvények esetében kb. 15-20 százalékos létszámcsökkenés érzékelhető – arra nézve azonban nincs információjuk, hogy ez a Covid utóhatása-e, vagy a költségek emelkedésére vezethető vissza. „Az nem új, hogy a megrendelési idő rövidül, mára megszoktuk, hogy a cégek néhány hetes lekérés–megvalósulás ablakkal dolgoznak. Ennél jóval aggasztóbb viszont, hogy a megrendelők részéről a kötelezettségvállalás, vagyis a szerződés aláírása vészesen közel kerül a rendezvény kezdési időpontjához. Ez olyan tendencia, ami tovább nehezíti a szállodák működését" ­– figyelmeztetett a szakember.

| Forrás: turizmus.com

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Hírfigyelés

Hírfigyelés

More details
Balatoni korcsolyapályák a 2022/2023-as szezonban

Balatoni korcsolyapályák a 2022/2023-as szezonban

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Ezek az Év Kutyabarát Helyei

Ezek az Év Kutyabarát Helyei

More details
Visszatért a pozsonyi karácsonyi vásár

Visszatért a pozsonyi karácsonyi vásár

More details
Jelentős könnyítés jön a repülőtereken

Jelentős könnyítés jön a repülőtereken

More details
Karácsonyi csillagkunyhó nyílt a pesti Broadway-n

Karácsonyi csillagkunyhó nyílt a pesti Broadway-n

More details
A hazai pénzügy legmeghatározóbb női szereplőit díjazták

A hazai pénzügy legmeghatározóbb női szereplőit díjazták

More details
Nagy érdeklődés kísérte az első Travel Agency Dayt a BGE-n

Nagy érdeklődés kísérte az első Travel Agency Dayt a BGE-n

More details