2025. december 2., kedd - Melinda

Hírek

A Budapest Brand nZrt. programszervezőt keres

1343

Budapest városi fesztiváljainak megújításán dolgozunk. Az évtizedes hagyományokra visszatekintő tavaszi és őszi eseménysorozatokat a város sokszínű szövetébe illesztve, az itt alkotó művészekkel együttműködésben, a helyi közösségek megszólításával, bevonásával valósítjuk meg. Célunk, hogy a művészeti élmények, kulturális találkozások a mindennapok részévé váljanak, segítsenek megérteni a közeget, amelyben élünk, és megfogalmazni azt, amilyenné alakítani szeretnénk. A városi terek és történetek felfedezése, megosztása és átlényegítése révén mutatjuk be Budapest egyedi arcait az itt élőknek és az ide látogatóknak egyaránt. Támogatjuk a pályakezdő tehetségek bemutatkozását, a kerületi, közösségi kezdeményezések megerősödését, a progresszív nemzetközi irányzatok becsatornázását, a hálózatosodást és partnerségeket – műfaji, földrajzi, szociális és generációs határokon átívelően.

Ehhez a munkához keresünk csapatunkba senior programszervezőt.

Mi a feladat?

A Budapest Brand nZrt. szervezési csoportjának tagjaként kiemelt városi kulturális események, többek között a Budapest 150 programjainak, a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseményeinek, a nemzeti ünnepek rendezvényeinek megvalósításában való részvétel az alábbi feladatkörökben:

  • a Fővárosi Önkormányzat támogatásával megvalósuló összművészeti programok, kulturális események és egyéb rendezvények magas színvonalú előkészítése, teljes körű szervezése és lebonyolítása;
  • a meglévő és fejlesztendő programokra való igényfelmérés, javaslattétel és közönségszervezés;
  • művészeti intézményekkel, kulturális szervezetekkel és aktorokkal, események megvalósításába bevonható szolgáltatókkal való kapcsolatépítés és -ápolás;
  • program- és költségvetési tervek, forgatókönyvek, beszámolók, statisztikai jelentések, adatbázisok, stb. készítése, aktualizálása;
  • a programok megvalósítási és logisztikai igényének felmérése, a szükséges szolgáltatások beszerzése (együttműködésben a Budapest Brand nZrt. más csoportjaival);
  • beszerzési eljárások lebonyolítása a Társaság beszerzési szabályzatának megfelelően, a projektek szerződéseinek előkészítése, dokumentációinak összeállítása és a teljesülés nyomon követése;
  • a programok megvalósítása során szoros együttműködés a Budapest Brand nZrt. más csoportjaival;
  • események helyszíni építésének, lebonyolításának szakmai felügyelete.

Kit keresünk?

Te lehetsz a megfelelő jelölt, ha

  • minimum középfokú végzettséggel rendelkezel;
  • van legalább 5 éves kulturális programok szervezése és rendezvényszervezés területén szerzett tapasztalatod;
  • a közelmúltban legalább 3 kulturális/művészeti projekt megvalósítását irányítottad;
  • érdekelnek a legfrissebb fesztivál-és rendezvényszervezési trendek és naprakész információkkal rendelkezel róluk;
  • ismered a főváros kulturális ökoszisztémáját, rendelkezel szakmai kapcsolatokkal;
  • megbízható szakmai kommunikációra vagy képes legalább egy világnyelven (írásban és szóban egyaránt);
  • önálló, megbízható és precíz szakember vagy, de szeretsz csapatban dolgozni;
  • képes vagy egyszerre több projektet is vinni, a folyamatosan változó környezetre gyakorlatias megoldásokkal reagálsz;
  • megtalálod az egyensúlyt a kreatív, szervezési és adminisztrációs feladatok között.

Előnyt jelent, ha:

  • dolgoztál már a nonprofit szférában;
  • van nemzetközi és/vagy EU által támogatott projektekben, azok lebonyolításában, valamint
  • szabadtéren és/vagy közterületen zajló események megszervezésében szerzett tapasztalat.

Mit ajánlunk?

  • változatos, kreatív munkát, amelynek eredménye a főváros kulturális/művészeti életét formálja;
  • fiatal, dinamikus, tanuló szervezetben való részvételt, ahol mindenki aktívan alakítja folyamatokat;
  • versenyképes fizetést;
  • cafeteriát már próbaidős alatt is

Munkakezdés tervezett ideje: azonnal vagy legkésőbb 2022. november eleje

Az állás teljes munkaidő, napi 8 óra, heti 5 nap, munkavégzés helye: Budapest, V. kerület, külsős program helyszínek; esetenként home office biztosított.

Jelentkezésedet az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, programszervező pozíció megjelöléssel várjuk 2022. október 28-ig. A jelentkezéshez küldd el magyar vagy angol nyelvű önéletrajzodat; motivációs leveledet, amelyben legjelentősebb szakmai referenciáidat is feltünteted, és fizetési igényed is megjelölöd.

I Forrás: enbudapestem.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

More details
Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Tudományos csapatépítéssel zárják az évet a vállalatok

Tudományos csapatépítéssel zárják az évet a vállalatok

More details
Tűzijáték elől menekülők, cégek és családok is reptérközeli hoteleket választanak

Tűzijáték elől menekülők, cégek és családok is reptérközeli hoteleket választanak

More details
Itt vannak az Év Szaloncukra verseny 2025-ös győztesei!

Itt vannak az Év Szaloncukra verseny 2025-ös győztesei!

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Art Weekend Budapest, 2025. november 28-30.

Art Weekend Budapest, 2025. november 28-30.

More details
HRight now – Virtuális forgószínpadon a HR szolgáltatók, 2025. december 4.

HRight now – Virtuális forgószínpadon a HR szolgáltatók, 2025. december 4.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője