2022. augusztus 8., hétfő - László

Hírek

Világhírű befektetők társultak a komolyzenei produkcióhoz

131

Öt ország új tehetségeivel és világsztárokkal jelentkezik a Virtuózok V4+ a Dunán 2022 novemberétől. Az első magyar fejlesztésű komolyzenei tehetségkutató a nyolcadik évadba lép, és immár harmadik alkalommal valósul meg nemzetközi színtéren; ezúttal a V4 országok és Szlovénia részvételével.

A Virtuózok tehetséggondozó tevékenysége még erősebbé válik: HAUSER-rel és Harvey Goldsmith-szel tehetséggondozó céget alapít.

Hazánk legnagyobb komolyzenei tehetségkutatója, a Virtuózok 2014-ben indult útjára azzal a céllal, hogy magyar tehetségeket fedezzen fel és segítse pályájukat. 2020-ban nemzetközivé vált a produkció, a Visegrádi Négyek országaiban és további egy országban mutathatják be klasszikus zenei tehetségüket a verseny indulói. Idén a “Visegrádi Virtuózok+Szlovénia” műsorfolyam kerül adásba, ezáltal akár 70 millió ember ismerheti meg hazánk és a régió gazdag zenei hagyományai mellett a résztvevők kultúráját.

„Óriási utat tett meg a Virtuózok produkció az indulás óta. Örömmel tölt el, hogy a kezdetekben kijelölt céljainkat, missziónkat – közösség, összefogás, a jövő zenéjének támogatása, komplex tehetséggondozás – mindig a munkánk középpontjában tudtuk tartani, és a korábbi tapasztalatok alapján az új produkciót tovább tudtuk fejleszteni. Az idei már a harmadik Virtuózok V4+ műsor, ami nemzetközi színtéren valósul meg. Köszönjük, hogy továbbra is velünk tartanak a nagynevű zsűritagok, mentorok és közreműködők, akiket már régi jó barátokként köszönthetünk, mint Maestro Plácido Domingo, Miklósa Erika, illetve újonnan is csatlakozott hozzánk több világsztár, mint Pablo Sainz Villegas, Harvey Goldsmith, Guy Pratt, akikkel együtt tovább haladhatunk a tehetségkutatás- és gondozás útján. 2022 rendkívül fontos év számunkra, hiszen számos új lehetőség nyílt meg előttünk, még hangsúlyosabban letehetjük névjegyünket a nemzetközi porondon. Nagy megtiszteltetés, hogy mi rendezzük az International Emmy Awards egyik területi elődöntőjét, melynek során kiválasztják azokat a filmeket, amelyek a legjobban megérdemlik az Emmy-jelölést. A zsűritagok hét országból érkeztek, olyan nagynevű nemzetközi filmes szakemberek, akiktől hatalmas megtiszteltetés, hogy elfogadták a felkérést. Szeretném megköszönni partnereink - EMMI, MTVA, Hard Rock Hotel, BMW - támogatását, hogy segítségükkel megvalósíthatjuk missziónkat. A tehetséggondozás idén még magasabb szintre lép, hiszen a világhírű csellistával, HAUSER-rel és Harvey Goldsmith promóterrel, a LIVE AID atyjával nagyszabású közös projektet indítunk” - mondta Peller Mariann, a Virtuózok alapítója és producere.

HAUSER 2014-ben találkozott először a Virtuózokkal, már akkor is tetszett neki műsor ötlete, de amikor 2020-ban felkérték, hogy egy adásban zsűritagként Horvátországot képviselje, teljesen magával ragadta a produkció.

„Azóta Peller Mariann producer asszonnyal sok közös tervet szőttünk. Nagyon örülök, hogy idén mindhárom adásban zsűritagként találkozhatok az versenyzőkkel, hiszen különösen fontos számomra a fiatal tehetségek felkarolása. Olyannyira, hogy létrehoztam alapítványomat, a HAUSER Music Foundation-t, amelynek célja sok ponton találkozik a Virtuózok küldetésével. Segíteni szeretnék azoknak a gyerekeknek, akiknek nincs lehetőségük a tehetségük kamatoztatására, ennek kapcsán minden évben támogatni fogja a HAUSER Music Foundation a Virtuózokat pénzügyi hozzájárulással is. Emellett azonban egy fontos mérföldkő is Virtuózok V4+ idei évadának forgatási időszaka, egészen pontosan a mai nap, ugyanis a Virtuózok alapítójával, Peller Mariann-nal és Harvey Goldsmith-szel együtt megalapítjuk közös Talent Management irodánkat, mellyel főként a Virtuózok által felfedezett tehetségeket fogjuk segíteni karrierjükben” – jelentette be HAUSER.

A Virtuózok V4+ 2022-ben a visegrádi négyek országai és Szlovénia komolyzenei tehetségeit keresi. A versenyen országonként egy győztest hirdetnek, emellett közönségdíjak és különdíjak is lesznek. Az MTVA felajánlásából a második helyezettek fellépési lehetőséget nyernek a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, valamint egy értékes porcelán hegedűvel is gazdagodnak. A műsor a magyar válogatóval indul, novemberben öt ország hét tévécsatornáján lesz látható, várhatóan 70 milliós emberhez út el televíziós és online platformokon keresztül. Az évadot lezárandó december 19-én a Magyar Állami Operaházból élő közvetítéssel, különkiadással jelentkezik a Virtuózok, melyben nagynevű művészdinasztiák ifjabbik generációja fog ülni a zsűriszékekben, mint például Plácido Domingo Jr. , akinek nevéhez fűződik a Virtuózok V4+ főcímdala, mentorként is részt vesz a produkcióban, valamint idén a backstage műsor házigazdája is lesz Zavaros Eszter operaénekessel együtt.

A magyar válogató zsűrije: Miklósa Erika, Balázs János, Batta András, Bogányi Gergely, Káel Norbert, Keller András.

Idén először nem kizárólag a klasszikus zene neves művészei, hanem a nemzetközi zeneipar nagynevű szereplői, koncert promóterei is helyet foglalnak a nemzetközi zsűriben: HAUSER, Pablo Sainz Villegas, Guy Pratt, Harvey Goldsmith, Steven Mercurio, valamint a döntőben Maestro Plácido Domingo.

Ida Nowakowska, népszerű lengyel színésznő-műsorvezető új műsorvezető társat kapott Remee Jackman személyében, aki a könnyűzene világából érkezik a Virtuózok V4+ döntő adásába. Nyolc éven át volt a dán X-Faktor egyik vezető zsűritagja, Dániában háromszor aratott győzelmet Eurovíziós Dalfesztiválon, valamint dán és svéd Grammy-díjat is kapott. A korábbi évek nemzetközi zsűritagjai, Alicja Wegorzewska lengyel operaénekes, Peter Valentovic szlovák karmester, Petar Culic horvát gitárművész most mentorként és színpadi produkciók előadóiként térnek vissza.

| Esemény Menedzser

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2022 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Szörp és gyümölcs fesztivál, 2022. augusztus 5 - 7.

Szörp és gyümölcs fesztivál, 2022. augusztus 5 - 7.

More details
Mozisziget, 2022. augusztus 2-14.

Mozisziget, 2022. augusztus 2-14.

More details
Balaton - Garten Balaton, 2022. augusztus 5 -14.

Balaton - Garten Balaton, 2022. augusztus 5 -14.

More details
Balaton - Balatonfüredi borhetek, 2022. augusztus 5-28.

Balaton - Balatonfüredi borhetek, 2022. augusztus 5-28.

More details
Balaton - Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely és Art Residency, 2022. augusztus 1-14.

Balaton - Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely és Art Residency, 2022. augusztus 1-14.

More details
Balaton - Levendulaszüret Kőröshegyen, 2022. augusztus 1-20.

Balaton - Levendulaszüret Kőröshegyen, 2022. augusztus 1-20.

More details
Wolfgang Puck a hvg.hu-nak: Az, hogy híres egy séf, még nem elég a sikerhez

Wolfgang Puck a hvg.hu-nak: Az, hogy híres egy séf, még nem elég a sikerhez

More details
Újra megnyílt a soproni Fagus Hotel

Újra megnyílt a soproni Fagus Hotel

More details
Cult néven nyílt tetőteraszos reggeliző a Nyugatinál

Cult néven nyílt tetőteraszos reggeliző a Nyugatinál

More details