2026. március 1., vasárnap - Albin

Hírek

Budapest Építészeti Nívódíja 2022

771

Szeptember 5-ig lehet benyújtani a pályázatokat a 2022-es Budapesti Építészeti Nívódíjára. A pályázaton olyan Budapest közigazgatási területén található alkotások vehetnek részt, amelyek a főváros építészeti arculatát, vagy egy városrész használatát, megjelenését javítják.

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala által 1995-ben létrehozott, évente kiosztott magyar építészeti elismerés célja, hogy elősegítse az új értékek teremtését, a hagyományosak megőrzését, valamint az építészeti és környezeti kultúra fejlődését. A pályázat kiemelt feladata, hogy elismerje és megismertesse a városképet formáló építészeti alkotásokat, bemutassa az igényesen megtervezett és létrejött alkotásokban résztvevők példaértékű együttműködését a további magas színvonalú, innovatív beruházások ösztönzése érdekében – fogalmaznak a 2022-es kiírásban.

Kik pályázathatnak?

Pályázatot az épület felelős tervezője önállóan vagy az építtetővel (tulajdonossal) közösen nyújthat be. Egy alkotás csak egy pályázatként vehet részt, ugyanazon pályázó azonban több alkotással is pályázhat.

A Budapest Építészeti Nívódíjára olyan alkotással lehet jelentkezni, amelynek használatbavételi engedélye 2019. július 1. – 2022. július 3. között vált jogerőssé vagy ebben az időszakban adták át (nem építési engedély köteles építmény esetén).

A nyílt pályázaton nem vehet részt olyan építmény, amely korábban már Budapest Főváros Önkormányzata Építészeti Nívódíja, a Budapesti Építész Kamara Építészeti Nívódíja, vagy Budapest Építészeti Nívódíja pályázaton érvényes pályaművel indult, függetlenül annak eredményétől.

Beadási határidő: 2022. szeptember 5. 16:00

A 2022. évi pályázat Bírálóbizottsága

Elnök:

Kerpel-Fronius Gábor, okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes

Tagok:

  • Erő Zoltán építész, Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztály, főépítész, főosztályvezető
  • Bardóczi Sándor tájépítész, Budapest Főváros Önkormányzata, főtájépítész
  • Anthony John Gall építész
  • Brenner János építész, urbanista
  • Csapó Balázs építész
  • Félix Zsolt DLA építész
  • Soltész Noémi építész

A pályaművek díjazása

A pályázat Bírálóbizottsága egy díjazottat választ, akinek a Budapest Építészeti Nívódíja 2022 címet adományozza. Abban az esetben, ha több kiemelkedő színvonalú, a maga nemében példamutató, vagy partnerségben létrejött, de különböző típusú (funkciójú, léptékű) alkotást találnak méltónak a díjra, a Bírálóbizottság két díj adományozására is tehet javaslatot. Emellett indítványozhatja a Budapest Építészeti Nívódíja Dicséret odaítélését. Megfelelő kiemelkedő színvonalú pályamű hiányában a díj adományozására a Bírálóbizottság nem köteles javaslatot tenni.

Az elismerés pénzjutalommal is jár, amelyre maximum bruttó 4.000.000,- Ft áll rendelkezésre. Egy díj összege nem lehet kevesebb, mint bruttó 500.000,- Ft.

A részletes pályázati kiírás és annak mellékletei egy regisztrációt követően tölthetők le a www.bpnivodij.hu oldalról.

A Budapest Építészeti Nívódíja 2022 eredményhirdetésére várhatóan november 18-án kerül sor, a pályázati anyagok pedig ezt követően megtekinthetők lesznek a Fugában.

I Forrás: magyarepitestechnika.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

More details
KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

More details
Rekordokkal zárult a 4 HELYSZÍN Konyhabútor Kiállítás

Rekordokkal zárult a 4 HELYSZÍN Konyhabútor Kiállítás

More details
Ismé

Ismé

More details
A Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL-ban

A Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL-ban

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten, 2026. március 6-tól

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten, 2026. március 6-tól

More details
Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

More details
AI in Business konferencia, 2026. március 18.

AI in Business konferencia, 2026. március 18.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője