2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Hírek

Hivatalosan is megnyitotta a nyarat az Aquaworld

1047

Az év leghosszabb napján, június 21-én tartotta nyárindító partnertalálkozóját az Aquaworld Resort Budapest. Az ünnepségen Sívó Roland, a létesítmény igazgatója köszönetet mondott a partnereiknek, a kollégáknak, a szakmai szervezeteknek, akik az elmúlt két év nehézségei ellenére kitartottak a komplexum mellett, akik segítsége nélkül nem sikerült volna ilyen gyorsan talpra állni.

Beszédében kiemelte, hogy a jövőt illetően mind a tulajdonos, mind a menedzsment bizakodó.

„Az Aquaworld stratégiája mindig is az „előremenekülés" volt, ami az elmúlt időszakban hatványozottan is igaz volt ránk. A bezárások alatt rengetek felújítás történt mind a szállodában, mind az élményfürdőben. Az újranyitást követően a termék és szolgáltatás kínálatunkat igazítottuk a megváltozott vendégigényekhez; pl. megerősítettük az animációs programokat, a szülők pihenése érdekében, bevezettük a 7 napos gyermekfelügyeletet, elindítottuk a teljes panziós üdülési ajánlatunkat és az 1 éjszakás Minivakációt is.

Egy szoftver mellé azonban kell a jó hardver is, ezért több beruházás is elindult a házban; az élményfürdő két új vendéglátóegységgel bővült: egy palacsintázóval, egy kültéri fagyizóval, illetve egy cool bárral.

Májusban a szálloda első emeletén - a mai rendezvény helyszínéül is szolgáló - fedett Grill & Lounge terasz került kialakításra, amely egyrészről a szállodavendégek szabadtéri étkezését, másrészről a konferencia központok kapacitásnövelését, szolgáltatásunk színesítését hivatott betölteni.

A teljes cikk: Hivatalosan is megnyitotta a nyarat az Aquaworld

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője