2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Hírek

Ezek a legnépszerűbb ajándékok Anyák napjára

919

Hamarosan itt van az anyák napja, ami egy világszerte ünnepelt nap, ám a különböző országokban más és más dátuma van. Magyarországon május első vasárnapján köszöntjük az anyukákat, nagymamákat, keresztanyukákat, így érdemes már most azon gondolkozni, hogy milyen ajándékkal fejezzük ki a hálánkat a sok szeretetért és gondoskodásért.

Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza, de Magyarországon azért nincs ennyire régi hagyománya. Itthon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet értékeivel összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját és azóta minden május első vasárnapja az édesanyákról szól.

Egyedi és szívből szól

Az évek alatt az ajándékozási trend is változott. Ami viszont örök, hogy az anyák napi ajándék egyedi és szívből szól.

„Gyerekkorban még könnyebb a helyzet. Rajzolunk valami szépet, ragasztunk pár virágot és biztos, hogy könnyek szöknek ettől az ajándéktól az anyukák szemébe. Aztán felnőttként már inkább vásárolunk, pedig az egyediség ekkor is ugyanolyan fontos. Ma már mondhatjuk azt, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a kézműves termékek iránt. Erre a koronavírus-járvány is rásegített és kialakult a „Vegyél hazait!” közösség, így tényleg az egyediségre került a hangsúly” – mondta Kiss Tamás a Loc(k)albox, okos ajándékdobozok ötletgazdája.

Az anyák napja egy olyan ünnep, amire a férfiak és a nők is ajándékoznak, hiszen szerencsés esetben mindenkinek van anyukája, nagymamája, akár felesége, aki már szintén édesanya. Így nem ritka az sem, ha a gyerek nevében vásárolnak vagy készítenek ajándékot a férfiak. A legjobb anyák napi ajándék az, ami örömet okoz és hasznos is. 

Virágos kertészkesztyű, muffin forma, befőttesüveg

Ha valaki szeret kertészkedni, akkor így tavasszal tökéletes ajándék lehet egy virágos kertészkesztyű, egy szép kaspó vagy pár különleges virághagyma. Ha a sütögetést kedveli, akkor a muffin formák a virágos konyharuha vagy egy névre szóló keverőlapát is jó választás. De egyre népszerűbb a befőttesüvegben való ajándékozás, amibe nem csak apró csokikat rejthetünk, hanem kis cetlikre kedves üzeneteket is írhatunk anyukánk számára. Így az év bármely napján emlékeztethetjük rá, hogy mennyire fontosak.

„Egyre inkább előtérbe kerültek az élményt adó ajándékok is. Az okos ajándékdobozok pont ezt a célt szolgálják: a játékossága miatt élményt ad, miközben egyedi ajándékokkal van tele. Anyák napjára már olyan dobozok is készülnek, amit az ajándékozó azáltal tud még személyesebbé és szívhez szólóbbá tenni, hogy beleteszi a saját kreativitását, "alkotását" is. Itt az anyukáknak az a nosztalgikus élmény jöhet vissza, amit sok évvel ezelőtt egy-egy gyerekrajz okozott” – tette hozzá a Loc(k)albox márkatulajdonosa, aki azt is elmonda ezek a dobozok többszörösen okoznak meglepetést.


„Ezek az ajándékdobozok kombinációs lakattal vannak lezárva. A lakatot nyitó kombinációhoz egy a dobozon lévő QR kód beolvasása után elinduló okos telefonon játszható kvízjáték útján tud hozzáférni a megajándékozott. Az ajándékozott több kvíz témakörből választhat, így mindenki megtalálhatja az érdeklődésének megfelelőt, ezek megfejtése után férnek hozzá a doboz beltartalmához. A játék olyan, mintha kombinálnák a ”Legyen Ön is Milliomos műsor játékélményét” egy szabaduló szoba izgalmával. Mindenkinek mosolyt csal az arcára és felejthetetlen élményt okoz annak is, aki kapja, és annak is, aki adja. Az ilyen ajándékra garantáltan mindenki emlékezni fog, mivel a játékos nyitáshoz egy különleges élmény társul, játszani pedig ugye mindenki szeret. Igényes küllemű fából készült, kézzel festett ajándékdoboz, ami a doboz fedlapján látható mintán keresztül világít és dekorációs tárgyként funkcionálhat bárki otthonában, sőt még tárolni is lehet benne. Hallottunk már olyat, hogy valaki csekktartónak használja, míg más a vendégváró pálinkát tárolja benne. Így később is funkciója lehet a doboznak és nem kerül a szemétbe, sőt mivel önmagában véve is nagyon mutatós, így díszcsomagolnunk sem szükséges átadás előtt, így egy abszolút környezettudatos termék.” – mondta Kiss Tamás.

Megérkezett a felnőttek Kinder tojása

Mindegyik ajándékdoboz tele van gondosan kiválasztott, hazai, kézműves termékekkel, amiket szinte lehetetlen hagyományos élelmiszer boltokban beszerezni. 

momd2
„Egy kedves vásárlónk nemrég azt mondta, hogy „ez a felnőttek Kinder tojása”, mert hasonló feelingje van, amikor kibontják. Igazi meglepetést okoz. Az élmény nyújtáson túl az is a célunk, hogy maradandó emlék legyen, így erre szolgálnak a „Csak, hogy tudd” dobozok is. Ezek krétatábla festékkel vannak lefestve, így egy sima krétával vagy krétafilccel tudunk a doboz teljes felületén alkotni, üzenni. Később ugyanez a doboz klasszikus „üzenőtáblaként” funkcionálhat. Például: „Csak, hogy tudd... elfogyott a Túró Rudi a hűtőből”, de persze bármilyen hétköznapi üzenet mehet rá” – tette hozzá a termék ötletgazdája, aki azt is elárulta, lesznek színezős dobozaik is, ahol az ajándékozó színezheti ki a felületet, hogy még személyesebbé tegye, de ugyanakkor az alkotás örömét annak is meghagyhatjuk, akinek adjuk a dobozt. 

Az okos ajándékdobozokat több méretben lehet megrendelni és az anyák napján túl számos tematikus box is készül, akár születésnapra, nászajándékba, lánybúcsúra, legénybúcsúra vagy éppen babaköszöntőre. 

| Esemény Menedzser

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

More details
Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

More details
Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details
Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

More details
A vállalati rendezvények hasítottak legjobban a kommunikációs szektorban

A vállalati rendezvények hasítottak legjobban a kommunikációs szektorban

More details
Ezeket a borokat válaszd a húsvéti sonka mellé

Ezeket a borokat válaszd a húsvéti sonka mellé

More details