2024. április 19., péntek - Emma

Hírek

Káel Csaba: Minden krízis egyben lehetőség is

779

A pandémia a kulturális és a turisztikai szektort egyaránt komoly kihívások elé állította, mégis rengeteg tanulságot és sikert is hozott ez az időszak – véli a Müpa vezérigazgatója, a Bartók Tavasz és a Liszt Ünnep alapítója, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Rekordszámokat ért el a magyar filmipar, és a Káel Csaba vezette Müpa is kiemelkedő eredményeket könyvelhet el, legyen szó a digitális platformok használatáról vagy innovatív kezdeményezésekről.

„Büszke vagyok arra, amit ma a Müpa jelent itthon és az országhatárokon túl, és mindarra, amit elértünk a megnyitása óta eltelt közel 17 évben.

Fantasztikus csapattal dolgozom együtt, sok szempontból modellértékű ez a működés: az elmúlt években felhalmozott tudás, tapasztalat az, ami ebben a nehéz időszakban is segített minket.

A pandémia nagy rugalmasságra tanított mindannyiunkat, de meggyőződésem, hogy minden krízis egyben lehetőség is.

Egy pillanatra sem álltunk meg, új formátumokat, új platformokat kerestünk, az volt a cél, hogy képesek legyünk a digitális térben is megteremteni a Müpa-élményt” – mondta a vezérigazgató.

Káel Csaba kiemelte, hogy az elmúlt évben a Müpa falai közt megvalósuló több száz program mellett közel háromszáz órányi streamelt koncerttel, előadással örvendeztették meg a nézőket a Müpa Home sorozat részeként.

A Müpa két új összművészeti, fokozatosan országos léptékűvé váló nagy fesztivált is életre hívott 2021-ben: a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Heteket és a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivált.

Mindkét eseménysorozat nagy sikerrel debütált, a tavaszi programsorozat még az online térben, míg az őszi már élőben várta a közönséget.

Az első Bartók Tavasznak sikerült összekapcsolnia a kultúrarajongókat és a művészeket a világ minden pontján, Milánótól Londonon át Budapestig. Hatalmas szakmai és nézői érdeklődés kísérte az online programot.

Káel Csaba hangsúlyozta, hogy Bartók Béla születésének 140. évfordulóján a nevét viselő fesztivál azt bizonyította, hogy az alkotóerő, a kreativitás felülkerekedik a nehézségeken.

A Bartók Tavasz formabontó módon digitális platformokon valósult meg, Európa legjelentősebb hangversenytermei csatlakoztak exkluzív közvetítésekkel a programsorozathoz, amelynek országimázs-építő szerepe is jelentős. A vezérigazgató ugyanakkor úgy véli, az élő előadásélmény semmivel sem pótolható, épp ezért volt öröm, hogy az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztiválon már személyesen is találkozhattak a művészek és a látogatók.

„A Liszt Ünnepen nézők ezreivel és nagyszerű hazai és nemzetközi művészekkel együtt élhettük át, hogy létrejön valami új, valami rendkívül értékes, jövőbe mutató. Méltó főhajtás ez Liszt zsenialitása előtt” – mondta Káel Csaba, kiemelve, hogy az eseménysorozat számtalan premiernek, ősbemutatónak adott teret, és itt, a fesztiválon hallhatta először a közönség a közelmúlt legjelentősebb alkotói pályázatának, a Müpa Zeneműpályázatának számtalan díjazott kompozícióját is.

Káel Csaba 2021-től újabb öt éven át irányítja majd a Müpát.

„A Müpa egészen kivételes sikertörténet, aminek a kulcsa többek között a minőség iránti elkötelezettség, az innovatív szemlélet és a stratégiai gondolkodás. A következő ötéves ciklusban is az a cél, hogy Európa egyik meghatározó kulturális szereplőjeként ráirányítsuk a figyelmet a hazai alkotók elképesztő tehetségére, és bemutassuk a nemzetközi előadóművészeit szcéna kiválóságait a térségben. A kulturális turizmus erősítése kiemelt feladat a következő években, és ebben hatalmas szerep jut az olyan nemzetközileg is kiemelkedő művészeti világmárkáknak, mint Liszt és Bartók, valamint az olyan kulturális brandeknek, mint maga a Müpa.

| Forrás: turizmus.com

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Reggelizni hívnak a Stílusos Vidéki Szállodák

Reggelizni hívnak a Stílusos Vidéki Szállodák

More details
Magyar szálloda az év legjobb új hotelei közt

Magyar szálloda az év legjobb új hotelei közt

More details
Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details
Tuning Találkozó Balatonfüreden, 2024. április 20.

Tuning Találkozó Balatonfüreden, 2024. április 20.

More details
BANFF Hegyifilm Fesztivál, 2024. április 18-19.

BANFF Hegyifilm Fesztivál, 2024. április 18-19.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details