Nyomtatás

Egyedülálló pályázati lehetőség budapesti turisztikai kkv-knak

433

A Tourban projekt keretében a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) elindította a Fenntarthatóbb városi turizmust! programját. A pályázati felhívásra budapesti turisztikai kis-és középvállalkozások (kkv) jelentkezhetnek.

 A pályázat a turisztikai kkv-kat segíti innovatív megoldások kifejlesztéséhez, ami fenntarthatóbbá és versenyképesebbé teszi őket. Olyan vállalkozásoknak ajánlott a pályázat, amelyek szeretnék bővíteni kapcsolati hálójukat, jobban megismerni a turizmus, a fenntarthatóság és a körforgásos gazdaság fő kihívásait és jó gyakorlatait, valamint az 55-ös, vagy 79-es TEÁOR csoportba tartoznak.A pályázattal legfeljebb 10 000 euró hozzájárulásban részesülhet egy vállalkozás, 100 százalékos finanszírozási aránnyal, költségmentesen. A sikeres pályázók lehetőséget kapnak arra is, hogy részt vegyenek a barcelonai Design Thinking Laben, ahol kkv-k kis tematikus csoportjai közösen dolgoznak majd a mindennapi üzletmenetükkel kapcsolatos fenntarthatósági kihívások megoldásán.

A program része a befektető-, illetve forráskereső koppenhágai BRIGHT rendezvény, valamint a dubrovniki záró konferencia.

A VIMOSZ egy nemzetközi versenykiírás elnyerésével lett tagja a Tourban konzorciumnak, melynek célja a transznacionális és ágazatközi együttműködés előmozdítása az európai városi turisztikai térségek fenntarthatósága felé, kihasználva a kis- és középvállalkozások képességét jó gyakorlatok átvételére, valamint innovatív megoldások kidolgozására, amelyek fenntarthatóbbá és versenyképesebbé teszik őket.

A kezdeményezés további célja elérni az európai turisztikai vállalkozások alkalmazkodását a fenntarthatóbb, alacsony szén-dioxid-kibocsátású és erőforrás-hatékony üzleti modellekhez. Ezt a városi turisztikai térségekre gyakorolt növekvő látogatói nyomás kihívásainak megragadásával kívánja megtenni Amszterdam, Barcelona, Koppenhága, Dubrovnik, Kiel, Tallinn és Budapest részvételével. A projekt célcsoportja: ezen városokban tevékenykedő utazási irodák, utazásszervezők, programszervezők, szállodák és egyéb szálláshelyek.

A pályázati útmutató és minden egyéb szükséges dokumentum megtalálható a Tourban honlapján.

A pályázatok benyújtásának határideje 2021. október 20.

I Forrás: turizmus.com

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek