2026. június 30., kedd - Pál

Hírek

Elmarad a Balaton Sound és a VOLT Fesztivál

1102

Idén is sorra mondják le a nagy koncerteket és fesztiválokat szerte Európában. A nyár végi fesztiválok szervezői közül sokan bíznak abban, hogy a tervezett rendezvények egy része valamilyen formában megvalósulhat, az azonban mára biztos, hogy a VOLT és a Balaton Sound időpontját 2022-re tolják.

„A Balaton Sound mára Európának egyik fontos, Magyarországnak pedig a legjelentősebb elektronikus zenei fesztiválja lett, amely komoly turisztikai vonzerővel bír és több tízezer hazai és külföldi vendéget jelent évente. Egyelőre azonban nem látjuk annak realitását, hogy nyár közepére a nemzetközi turisztikai forgalom ilyen mértékben újrainduljon Európa-szerte, mindemellett pedig a hazai közönségünk biztonsága és egészsége számunkra mindennél fontosabb. Ezért azt a fájó döntést kellett meghoznunk, hogy legközelebb 2022-ben nyitjuk meg a fesztivál kapuit” – mondta Fülöp Zoltán, fesztiváligazgató.

„A közönséghez és a fellépőkhöz hasonlóan mi is arra készültünk, hogy idén végre újra találkozhatunk Sopronban és Zamárdiban. A Telekom VOLT Fesztivál a portfoliónk legkorábbi eseménye, hiszen idén júniusra terveztük a kapunyitást. Mára annyira közelivé vált ez az időpont, hogy kénytelenek voltunk a halasztás mellett dönteni. Most, a járvány harmadik hulláma közepén, még azt sem látjuk, hogy egyáltalán mikor lehetne elindítani a kampányt, a jegyértékesítést, így pedig lehetetlen egy nyár eleji nagy fesztivál biztonságos megvalósítása. Az idei line-uppal a megszokottnál jóval korábban készültünk el, azonban még meghirdetni se volt lehetőségünk a 2021-es sztárokat. Közben a háttérben ma már azt is látjuk, hogy a nemzetközi turnék is sorra maradnak el a bizonytalanság miatt” – mutatott rá Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója.

A szervezők azt is elárulták, hogy természetesen mindkét esetben felmerült, hogy egy nyár végi, alternatív időpontot keressenek a két eseménynek. „Erre a fesztiválok mérete és nemzetközi léptékei miatt sajnos nem találtunk a fellépőkkel is egyeztethető, biztonságos megoldást. Bízunk abban, hogy hűséges látogatóink megértik a döntésünket és türelmesen kitartanak, hogy 2022-ben felejthetetlen fesztiválélményekkel térhessünk vissza” – tették hozzá.

(Forrás: turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.

Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.

More details
Future of Finance, 2026. szeptember 23.

Future of Finance, 2026. szeptember 23.

More details
Back to Europe, 2026. október 6.

Back to Europe, 2026. október 6.

More details
Budapest Economic Forum, 2026. október 7.

Budapest Economic Forum, 2026. október 7.

More details
Energy Investment Forum, 2026. október 8.

Energy Investment Forum, 2026. október 8.

More details
Nyugat-magyarországi Economic Forum, 2026. október 15.

Nyugat-magyarországi Economic Forum, 2026. október 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője