2026. március 16., hétfő - Henrietta

Hírek

Szeptemberben rendezik meg a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjét

732

Szeptemberben rendezik meg a Sirha Lyon szakvásárt és vele együtt a Bocuse d'Or lyoni döntőjét is.

A Sirha Lyon a világ egyik legjelentősebb eseménye a HORECA szektor számára, ám a világjárvány okozta további bizonytalanságok miatt az eseményt még későbbre halasztották. Az óriási szakmai vásárt, amely otthont ad többek között a Bocuse d'Or világdöntőjének, valamint a cukrász-világbajnokságnak, kétévente rendezik meg Lyonban, január utolsó hetében lett volna esedékes, azonban néhány hónappal ezelőtt a teljes programot május végére halasztották – írta meg társlapunk, a Vendéglátás Magazin.

Most azonban újabb fejleményről érkezett hír Lyonból, kiderült, hogy további halasztás történt, és

a Sirha Lyon csak szeptember 23–27. között kerül megrendezésre, annak összes programpontjával együtt, azaz a Bocuse d'Or döntővel is.

A szervezők hangsúlyozták, hogy a 2021-es Sirha fő témája a szektor visszatérése és felépülése lesz.

"A Sirha célja, hogy kikövezze az utat a szektor egy új gazdasági működéséhez, a Covid utáni érában" – nyilatkozta Marie-Odile Fondeur, az esemény ügyvezető igazgatója.

A Bocuse d'Or világdöntőjét, a vásár keretében, szeptember 26–27-én rendezik meg. A két versenytéma még nem hivatalos, ezekről a terv szerint április utolsó hetében érkezik majd pontos információ a verseny szervezőitől.

(Forrás: turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Retro kiállítás Budapesten: éld át a rendszerváltozás előtti évtizedek hétköznapi hangulatát!

Retro kiállítás Budapesten: éld át a rendszerváltozás előtti évtizedek hétköznapi hangulatát!

More details
Március 15. a  Bálna Honvédelmi Központban

Március 15. a Bálna Honvédelmi Központban

More details
Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

More details
2026. március 15-ei programok a Budavári Palotanegyedben

2026. március 15-ei programok a Budavári Palotanegyedben

More details
BBQ forradalom a Füstölgőben, 2026. március 14.

BBQ forradalom a Füstölgőben, 2026. március 14.

More details
Magyarok a világűrben - Lépj be a HUNIVERZUMBA!

Magyarok a világűrben - Lépj be a HUNIVERZUMBA!

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2026. március 26–27.

Szakma Sztár Fesztivál, 2026. március 26–27.

More details
Dubai Ingatlan Expo, 2026. március 14.

Dubai Ingatlan Expo, 2026. március 14.

More details
Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője