2026. január 14., szerda - Bódog

Hírek

Hoppá: lovastúrázók paradicsoma lehet a zalai kis falu

554

A Kossuth utcai szabadidőparkban már ősszel felavatták a kultúrpajtát és a kültéri konyhát, decemberben pedig befejeződött a „Pihenőhely lovaknak” című projekt megvalósítása. Egy szó mint száz, kihasználnak minden pályázati lehetőséget Alsónemesapátiban.

A Zalaegerszegtől 7 km-re fekvő Alsónemesapátiban a múlt évben tető alá hoztak több önerős beruházást is, szép számban nyertek a pályázatokon, a többségüket már megvalósították, illetve néhány az idén kerül sorra - olvahatjuk a Zaol.hu-n.

A Kossuth utcai szabadidőparkban már ősszel felavatták a kultúrpajtát és a kültéri konyhát, decemberben pedig befejeződött a „Pihenőhely lovaknak” című projekt megvalósítása. A falu önkormányzata a térségben lovas körtúrákat szervező gyűrűsi egyesület és a Zalai Lovas Kft. terveihez csatlakozva köztes pihenőhelyként hozta létre a három ló elhelyezésére alkalmas fedett létesítményt. A cél, a térségbe érkező lovas turizmust kedvelő látogatók kiszolgálása érdekében elkészült egy színes térkép is, amely Alsónemesapáti–Nemesapáti–Gyűrűs–Nagykapornak–Zalaszentlászló–Kallósd–Bezeréd–Orbányosfa térségben ajánl lóháton bejárható túraútvonalakat. A megvalósításra 3 millió forint pályázati támogatást kaptak.

A településen többen tartanak lovakat és foglalkoznak lovagoltatással, de gyakran érintik a falunkat különböző lovas csoportok is, ezért úgy döntöttünk, számukra a szabad­időközpontunk mellett építünk egy pihenőhelyet, ahova beköthetik a lovaikat, s maguk pedig megszállhatnak a Bodzatanyán. A tereprendezés társadalmi munkában készült, s a kapott támogatást kiegészítettük 1 millió forinttal

– nyilatkozta Pereszteginé Cziráki Katalin.

A zalai faluban további korszerüsítések is zajlottak / zajlanak:

  • a polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítésére 12 millió 200 ezer forint pályázati pénzt kaptak, a tetőfelújítást saját forintjaikból finanszírozták.
  • Elkészült az akadálymentes ügyféltér és önerőből a mozgássérültek által is használható parkoló és rámpa – mintegy 7 millió forinttal toldották meg a pályázaton nyert pénzt.
  • A Magyar Falu Program keretében kapott 5 millió forint támogatást a Kossuth Lajos utcában járda építésére, felújítására használták fel.
  • Az Emmi még 2019-ben meghirdetett Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás című pályázatán nyert 2 millió 670 ezer forintot a múlt évben a kultúrház előterének megújítására költötték. A pénzből a korábbi üveg előtér helyett jól szigetelt, az épület stílusához illeszkedő, cserépfedésű fogadótér készült, ahol kényelmes fotelek és asztalok várják a falubelieket. A kapott pénzt 1,5 millió forinttal és rengeteg saját munkával egészítették ki. A kiírásra tavaly is pályáztak, a pénzből az idén a nagyterem és a belső tér újulhat meg, hallottuk a polgármestertől.
  • Az Agrárminisztérium Hungarikum pályázatán közel 4 millió forintot nyertek, amelyet a Kossuth utca 10. alatti tájház szigetelésére, vakolására és a nyílászárói javítására fordítottak.
  • Az udvari kispajtában kiállítóteret alakítanak ki, az 1920-as években épült házat korabeli bútorokkal rendezik be. A Magyar Falu Program keretében szolgálati lakás kialakítására 30 millió forintot, a Maci-óvoda felújítására 23 millió forint támogatást nyertek, a megvalósításra a közeljövőben kerül sor.

(Forrás: hellovidek.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

More details
Educatio Oktatási Szakkiállítás, 2026. január 8-10.

Educatio Oktatási Szakkiállítás, 2026. január 8-10.

More details
Otthon Start Expo, 2026. január 17.

Otthon Start Expo, 2026. január 17.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője