2026. február 6., péntek - Dóra

Hírek

2,5 milliárd forinttal száll be a Woltba a Netpincér anyacégének társalapítója

1327

Globális márkává válhat a finn Wolt a Netpincért is tulajdonló Delivery Hero társalapítójának 7,7 millió eurós invesztíciójával.

A hat évvel ezelőtt Helsinkiben alapított, jelenleg már a világ 23 országában aktív, immár Magyarországon is 7 városban működő, összesen 500 ezer regisztrált felhasználóval rendelkező Wolt legutóbb a német ételrendelési piacon vetette meg a lábát: ott, ahol az egyik megkerülhetetlen szereplő az a Delivery Hero, amely 2016-ban vásárolta fel a szintén német Foodpandát, így azóta a Netpincérnek is a tulajdonosa – olvasható a befektetésről kiadott sajtóközleményben.

A világ egyik legnagyobb online ételrendelő hálózatának számító Delivery Hero társalapítója Lukasz Gadowski internetes vállalkozó és befektető. Az Európa egyik legkiterjedtebb mikro-merchandising platformjának (Spreadshirt.net) indulásánál is bábáskodó német-lengyel szakember nevéhez fűződik az első három német weboldal közé tartozó StudiVZ.net közösségi hálózat elindítása, valamint Németország vezető privát értékesítési klubjának (Brands4friends.com) az alapítása.

„Azért fektetek a Woltba, mert kiváló minőségű szállítási szolgáltatást kínálnak, lehetőségük van globális márkává válni, én pedig hozzá akarok járulni a sikereikhez, segíteni szeretném a csapatot hosszú távú céljai elérésében” – fogalmazott Lukasz Gadowski, aki üzleti angyalként 7,5 millió euróval (több mint 2,5 milliárd forintnak megfelelő összeggel) száll be a Woltba.

Miki Kuusi, a Wolt vezérigazgatója és társalapítója szerint a befektetés nem a pénzről szól, hanem sokkal inkább az együttműködésről. Kuusi a lokális rendezvényből a világ egyik vezető technológiai és befektetői seregszemléjévé fejlesztett Slush technológiai vásár társalapítójaként és vezérigazgatójaként vált ismertté.

A Wolt technológiai vállalatként forradalmasította az ételrendelési piacot. A helsinki székhelyű cég 23 országban és több mint 100 városban működik, 20 ezernél is több étterem, valamint 44 ezer futár tartozik a partnerei közé. A ma már több mint 1400 embert foglalkoztató társaságba 2014-es alapítása óta 267 millió eurót invesztált többek között az ICONIQ Capital, a Highland Europe, a 83North, az EQT Ventures, az Inventure, a Lifeline Ventures, a Goldman Sachs Growth Equity, továbbá Ilkka Paananen, a Supercell alapítója és vezérigazgatója, valamint Risto Siilasmaa, a Nokia elnöke – írták a közleményben.

(Forrás: turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Téli veszélyek a reptéri parkolókban: erre figyeljen indulás előtt

Téli veszélyek a reptéri parkolókban: erre figyeljen indulás előtt

More details
Jön a Flash Award 2026 - elindult a nevezés!

Jön a Flash Award 2026 - elindult a nevezés!

More details
Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

More details
Üzemeltetőt vált a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok

Üzemeltetőt vált a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok

More details
GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

More details
Terra Pláza, 2026. február 15.

Terra Pláza, 2026. február 15.

More details
Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

More details
4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

More details
VI. Esztétika Expo, 2026. február 14.

VI. Esztétika Expo, 2026. február 14.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője