2025. november 12., szerda - Jónás, Renátó

Hírek

Van-e turizmus a Covidon túl?

1391

A fenti címmel tartottak panelbeszélgetést a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége szeptember 24-i budapesti régióülésén három szektor – szállodaipar, légiközlekedés, beutaztatás – képviselőjének részvételével.

A panelbeszélgetésen Lázár Judit, a Magyar Beutaztatók Szövetsége (MABEUSZ) elnöke, Popovits Éva, az Accor regionális értékesítési és disztribúciós igazgatója, valamint Antal Gábor, a Lufthansa Csoport magyarországi vezetője alapvetően arra a kérdésre keresték a választ Kollin Gergely budapesti régióvezetővel, hogy mikorra lábalhat ki az ágazat a válságból.

Antal Gábor rövid bevezetőjében többek között elmondta, a Lufthansa Csoport több mint 770 ember foglalkoztat Magyarországon. Az egyetlen légitársaság, amely három repülőtérre, Budapestre, Debrecenbe (Münchenből) és Sármellékre (charterjárat Frankfurból) is közlekedtet, illetve közlekedtetett járatokat. A légitársaság az "utolsó békeévben", 2019-ben heti 180 közvetlen járattal 1,7 millió utast fuvarozott Magyarország és Németország, Ausztria, Svájc, illetve Belgium között. A heti járatszámuk Magyarországra mostanra körülbelül 50-re csökkent. A gépek kihasználtsága korábban átlagosan 80% felett alakult, jelenleg hullámzó és rendkívül változó – tudatta a hallgatósággal.

Mikor lesz újra profit a turizmusban?

Arra a kérdésre, hogy mikorra lehet a turizmusban újra tisztességes profitot elérni, Antal Gábor hangsúlyozta, szinte napról napra változnak a vélemények, hogy a légiközlekedés mikorra térhet vissza a korábbi szintre. Elmondása szerint május végén még 2022-23-ra jósolták a visszarendeződését, ez mostanra eltolódott egészen 2026-ig, bevételben ekkorra érhetik el a 2019-es szintet (bár utasszámban valószínűleg előbb). A Lufthansánál már elindult egy nagyon komoly átszervezés, de a koronaválság elhúzódása miatt, szinte kezdhetik elölről a hosszú távú stratégia újragondolását – tette hozzá.

Lázár Judit szintén a helyzet bizonytalanságát emelte ki. Július-augusztusban, a nyitás után, bizakodóak voltak az utazási irodák, mert lassan elindultak a foglalások, ezt törte derékba a szeptember 1-jei váratlan határzár. Az elnök nehezményezte, hogy a szakmával előzetesen nem egyeztettek a határok lezárásáról, a döntéshozók „nem gondoltak bele, hogy ez hosszú távon milyen kárt okoz az országnak" – fogalmazott.

Lázár Judit úgy látja, az üzleti utaztatásban nagyon nehéz lesz visszaszerezni a külföldi partnerek megrendült bizalmát Budapest iránt. A MABEUSZ tagirodái arról számoltak be, hogy partnereik az idei rendezvényeket 2021-re, 22-re és 23-ra ütemezik át. Valamivel jobb a helyzet a szabadidős utazásoknál, azok a szakember véleménye szerint késő tavasszal, kora nyáron elindulhatnak. „A hajós utazásokra érkeznek lekérések jövőre, de nem lehet tudni, hogy végül realizálódnak-e" – mondta.

Popovits Éva szerint „cammogva fog megtörténni a visszatérés". A helyzet rendkívül komplex, és nem csak az utazási kedven múlik. Sorra érkeznek ugyanis a hírek arról, hogy a hagyományos légitársaságok (British Airways, Air France, Lufthansa, Emirates stb.) leépítik a nagygépes flottájukat, ami kérdésessé teszi, hogyan tudnak a tengerentúli vendégek idejutni, ezért elsősorban az európai piacokban bízhatnak a csoportos utaztatás szereplői. A Budapest Kongresszusi Központ foglalási állományának alakulásából az derül ki, hogy a nagy tour operatorok és konferenciaszervezők folyamatosan tolják el a rendezvényeket, az ideieket 21-22-re, „de már a 2021-es év eleje is kezd kiürülni" a naptárban.

Jelenleg a corporate vendégkör – amelynek elkerülhetetlen az utazás – érkezik, de nagyon alacsony számban. Popovits Éva szerint fontos kérdés tovább, hogy az egyéni, vendégek, az angol és az orosz piac mikor fog beindulni. Ő jövő év áprilisánál előbb nem lát érdemi mozgást, de utána is csak lépésről lépésre történhet meg az újraépítkezés, „Nagyban függünk a légitársaságoktól, ki hogyan indítja majd újra a járatait, és a tour operatorok között hányan fognak talpon maradni" – tette hozzá.

Állami segítséget remélnek a vállalkozások

Arra kérdésre, hogyan tudják jövő tavaszig túlélni a pandémia okozta helyzetet a piaci szereplők, és milyen konkrét állami segítségben bíznak, Antal Gábor elmondta, „a német kormány már mindent megtett, amit megtehetett", bértámogatás (Kurzarbeit) és más, vállalkozássegítő intézkedések formájában. A Lufthansa Csoport nem kapott külön állami támogatás – hangsúlyozta –, hanem egy 9 milliárd euró értékű piaci hitelt vett fel 9%-os kamatra likviditási nehézségei áthidalásához. Ahhoz, hogy ezt képes legyen visszafizetni, át kell szervezni a cégcsoport egészének működési struktúráját. „Egy sokkal tisztább, hatékonyabb, költségcsökkentett, egy más Lufthansával fogunk előállni rövidesen, már akár január 1-jétől" – fogalmazott.

Lázár Judit kiemelte, nagy segítség volt az utazási irodák számára a Kurzarbeit és a járulékmentesség, de túl rövid időre szóltak, ezek meghosszabbítására lenne szükség, hogy a munkatársak legalább 50%-át meg tudják tartani. A tapasztalt értékesítők a legfontosabbak az újrainduláshoz, egy kezdő nem tudja őket pótolni, ezért elsődleges, hogy ők ne hagyják el a szakmát – szögezte le.

Popovits Éva megerősítette, mind a Kurzarbeit, mind járuléktámogatás hatalmas segítséget jelentett a szakmának. Több európai ország is ezzel segíti a vállalkozásokat, példaként említette Lengyelországot, ahol most fogják év végéig meghosszabbítani a bértámogatást, Anglia már meghosszabbította március 1-jéig, és a hírek szerint Németország is a hosszabbításra készül. Magyarországon is legalább jövő év március végéig kellene kinyújtani a bér- és járuléktámogatás ahhoz, hogy a még meglévő jó szakembereket – bár sok helyen már túl vannak a csoportos leépítésen és megkezdődött az elvándorlás – meg tudják tartani, akikkel újra kezdhetik majd az építkezést  – jelentette ki a regionális igazgató.

(Forrás: turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

More details
TECHXPO, 2025. november 13-16.

TECHXPO, 2025. november 13-16.

More details
Employer Branding újrahangolva, 2025. november 11.

Employer Branding újrahangolva, 2025. november 11.

More details
B2W Fesztivál,  2025. november 19.

B2W Fesztivál, 2025. november 19.

More details
Kiderült a Sziget vételára, új korszak kezdődik a rendezvény életében

Kiderült a Sziget vételára, új korszak kezdődik a rendezvény életében

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
30. Budapest Fashion Week, 2025. november 7-8.

30. Budapest Fashion Week, 2025. november 7-8.

More details
Szent Márton Újborfesztivál és Libator a Szentendrén, 2025. november 8-9.

Szent Márton Újborfesztivál és Libator a Szentendrén, 2025. november 8-9.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője